in ,

Hol vannak ilyenkor a hatóságok? Kránitz Krisztián barátnője a kispesti önkormányzattól bérel lakást

ÜRESEN ÁLL AZ INGATLAN, MIKÖZBEN LEGALÁBB ÖTVEN CSALÁD VÁRJA, HOGY ALBÉRLETHEZ JUSSANAK

Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának barátnője három éve kedvezményesen bérel egy szociális lakást a XIX. kerületi önkormányzattól. A hölgy, B. V. – aki egyben Kránitz alkalmazottja is – huszonegyezer forintot fizet havonta a lakásért, miközben lapunk úgy tudja, hogy nem is él a kívülről felújítottnak tűnő ingatlanban. Ezt megerősíti, hogy a helyi Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő, Dódity Gabriella szerint a villanyóra alig mutat fogyasztást az utóbbi években. Eközben ötven rászoruló család vár lakásra a kerületben.
Dódity Gabriella, a Fidesz–KDNP kispesti önkormányzati képviselője tegnapi Facebook-posztjában nyilvánosságra hozta, hogy Kránitz Krisztiánnak (MSZP), a kispesti vagyonkezelő vezetőjének barátnője 2017 májusa óta bérel egy önkormányzati lakást. Az erről szóló szerződést – amely lapunk birtokába jutott – a hölgy, B. V. és Gajda Péter polgármester szignálta. A szóban forgó ingatlan egy egy+fél szobás, összkomfortos, 35 négyzetméteres lakás, amelynek lakbére 21 ezer forint havonta. Mint az a szerződésből kiderült: „a bérbeadásra és a lakbér mértékének megállapítására a bérlő szociális helyzete alapján került sor”. A szerződés megkötésének idejében B. V. még Kránitz szeretője volt, a vagyonkezelő igazgatójának azóta lezárult a válópere, és nyíltan felvállalja kapcsolatát.

Az egész ügyben az a legfelháborítóbb, hogy mindeközben a lakást nem használja senki. Bár fizetik a bérleti díjat és a felmerülő költségeket, B. V. nem tartózkodik az ingatlanban, forrásaink nem látták a lakás környékén, amely lényegében 2017 óta üresen áll.

Dódity Gabriella arról tájékoztatott, hogy jelenleg harminc önkormányzati dolgozó vár szolgálati lakásra, és közel ötven krízishelyzetben lévő kispesti család bízik abban, hogy a kerület által biztosított lakáshoz juthatnak. A Fidesz–KDNP képviselője szerint egyeseket azzal utasítottak el, hogy „nincs üres lakás”.

A képviselőnő leellenőrizte az ingatlan villanyóráját, az eredmény szerint az elmúlt években mindössze két kWh fogyasztás történt, mint Dódity Gabriella írta, ez egy hűtőszekrény napi fogyasztásának felel meg.

A Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője úgy tájékozódott, hogy a lakás teljeskörűen felújított, amit ellenőrizni nem tudott, de a bejárati ajtó ránézésre új. „Folyosói pletyka, hogy hivatalosan nem is vette át az ingatlant a barátnő, aki egyébként a vagyonkezelő dolgozója, ezért kérdéses, a bérleti díjat és a közös költséget fizeti-e, ezt sem tudni” – írta. Hozzátette: Kránitz Krisztiánt többször felszólították a városházáról, hogy az általa vezetett vagyonkezelő vegye vissza a lakást, de ezt nem tette meg. „Hát így megy Kispesten a lakásgazdálkodás, és így működik a Kránitz Krisztián vezette vagyonkezelő. A pofátlanság az nem elég kifejező szó minderre” – jegyezte meg Dódity.

A képviselőnő kiemelte, hogy nemrég látogatott meg egy nyugdíjas házaspárt, akik szintén kénytelenek voltak meghúzni magukat egy önkormányzati lakásban. Az ingatlanban nincs víz, az udvari csapból nyert vízzel öntik le a vécét. Mindez azért van, mert egy másfél méteres szakaszon hiányzik egy vízcső, amit a vagyonkezelőnek kellene pótolnia. Az idős pár által bérelt lakásban nincs meleg víz sem, a villanybojler, amelyet ők maguk vettek meg a vagyonkezelő helyett, elromlott, ezért a villanytűzhelyen melegítenek vizet, hogy a lavórban meg tudjanak mosakodni. Mindezért bérleti díjat is fizetnek, mindketten nyolcvan éven felüliek.

„Itt az ideje annak, amit a kispesti Fidesz–KDNP régóta kér: a baloldal végre hozza nyilvánosságra az önkormányzati lakások listáját, megjelölve, hogy mióta és milyen jogcímen használja azt a bérlő, és hozza nyilvánosságra az üresen álló lakások listáját is, hasznosítási elképzeléssel” – szólított fel a képviselőnő.

 

(Bácskai Balázs, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Földi László: Szájer József lebukásának döbbenetes titkosszolgálati háttere – Videó

Trump megtartotta élete beszédét, a média tudomást sem vett róla – Itt visszanézhető