Hazugság volt a sérült kisfiára váró apuka elhurcolásának sztorija
Ismét százezrek ökle szorult össze a neten egyre csak terjedő újabb rémtörténetet olvasva, mely szerint Budapesten, a II. kerületben egy apuka egy áruház előtt parkolva várt családjára és beteg kisfiára, mikor civil ruhás rendőrök „csúcsbűnözőként” kezelve (ahogy fogalmazott a 444) elhurcolták.
Egyes újságok, például a vezess.hu, konkrétan a főcímben jelentik ki, hogy az apuka ártatlan – egyértelműsítve már az elején, hogy csakis rendőri túlkapás és visszaélés történhetett. Mi más? (Lassan a bíróságra sem lesz szükség, mert helyettük egyes újságírók meghozzák az ítéletet, sok százezer embert manipulálva, hergelve, uszítva, békétlenséget és gyűlöletet szítva. )
A felvonultatott klisék hatása nem maradt el. A hír, szinte minden megosztása alatt rendőrvérért kiáltanak az ügyről mit sem sejtő, csupán néhány újságíró által előadott verziót ismerő hírfogyasztók. Mert ahogy az lenni szokott, ilyenkor a jóság nevében, a könyörületesség nevében azok is mocskolódásba kezdenek, akik egyébként, ha nem lennének felheccelve, nem tennék.
Nézzük most meg egy kicsit alaposabban ezt az ügyet!
1. A megjelent cikkek szerint az apuka a mozgáskorlátozottaknak kijelölt helyre azért parkolt be az áruház előtt, mert a mozgáskorlátozott fiát várta annak mozgáskorlátozott kártyája birtokában. A cikkek azt is sugallják, hogy a család, a gyerekkel, az áruházban volt. A rendőrök ekkor jöttek és hiába minden magyarázat, észérv, egyszerűen elhurcolták szegény apukát.. .
Közben ahogy az lenni szokott, egyre több részlet lát napvilágot az ügyben. Mint kiderült, az autós családja egyáltalán NEM volt az üzletben. Nem is voltak a közelben. Az index egyik cikkéből az is kiderül, hogy oda az apuka egyedül érkezett az autóval, beállt a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóba, jogtalanul kitette fia mozgáskorlátozott kártyáját, majd bement vásárolni. Mikor visszaért a gépkocsihoz, akkor vonták intézkedés alá a rendőrök, akik a protokoll szerint előzőleg dokumentálták a férfi érkezését, parkolását és vásárlását is.
Nem mellékesen az ilyen rendőri intézkedések oka pont az az egyébként jogos állampolgári elégedetlenség, amit a más nevére kiállított „rokikártyás” luxus autósok mindenkit bosszantó visszaélései generálnak. Azok, akik a híren felpaprikázva magukat most rendőrvért követelve a klaviatúrát püfölik, máskor pont azt hiányolják, hogy miért nem tesz többet a rendőrség az ilyen jelenség ellen…
Most tettek. Most ez a baj. Mert „szegény apuka kisfia…” Vajon, ha kiderülne, hogy az apuka néven emlegetett férfi valójában maga is a luxus autós arrogáns kopasz kategóriába tartozna, akkor is ekkora lenne a felháborodás? Vagy akkor már nem? Akkor már kevésbé számítana a beteg kisfiú?
Ne feledjük, minden mozgássérült kártya valaki tulajdona, minden ilyen kártya mögött valós betegség és tragédia áll. Még, ha a bőszen utált luxusautós kopasz, fuxos követi is el a vele való visszaélést. Bizony minden ilyen visszaélő esetében el lehet mondani, hogy beteg valamelyik hozzátartozója és éppen őt várta… (És minő érdekesség, bizony mindegyikük úgy is védekezik, hogy éppen a jogosultat akarta szállítani, csak az még nem ért oda…)
A jogszabály kimondja, hogy a kártyát a jogosult szállítása érdekében lehet használni. Ebben az esetben nem lehet a gépjárművet magára hagyni ingyen parkolva, vagy mozgássérülteknek kijelölt helyen hagyva azzal, hogy majd valamikor beszáll a kártya tulajdonosa.
A BTK továbbá kimondja, hogy aki más nevére kiállított valódi közokiratot felhasznál, közokirat-hamisítás bűntettét követi el. Márpedig a felhasználás a joggyakorlat szerint megvalósul a kártya látható módon kihelyezésével.
2. A hír szerint az „apuka” próbálta elmagyarázni a rendőröknek a helyzetet, hogy beteg kisfia és felesége épp útban van, azonban – ahogy az az ilyen cikkekben rendszerint szerepel – „ők ezt nem vették figyelembe”.
Azonban helyszínen beszerezhető bizonyítékok alapján az apuka utólagos védekezését semmi nem támasztotta alá. Ellenben az bizonyított volt, hogy a férfi bevásárolni érkezett a parkolóba, amit meg is tett, a parkolókártyát felhasználva magára hagyva autóját. A bizonyítás során egyébként a hatóságok le tudják kérni a szóban forgó családtagok telefonjainak pozícióját is, merre jártak az intézkedés időpontjában, így nyilvánvalóvá válhat az igazság, de ezt természetesen a bíróságra tartozik. (Oda kellett volna tartoznia eddig is.)
3. A népi felháborodást kiváltó történet szerint a férfit „csúcsbűnözőként” állították elő. (444.hu)
Ezt nem mással támasztják alá, – ha már nagy sajnálatukra bilincshasználat sem volt – mint azoknak a normális intézkedési szabályoknak a felsorolásával, amelyeket minden esetben alkalmaznak a rendőrök. A férfi egyszerűen be lett szállítva a rendőrségre sőt, mint kiderült, még feleségét is értesíthette erről. Bűncselekmény gyanúja esetén az előállítás nem mérlegelhető, nem opcionális. Az a rendőr hivatali kötelessége.
Az pedig, hogy alagsori cellába zárták, szintén teljesen valótlan, hiszen a II. kerületi Rendőrkapitányságon nincs alagsori előállító helyiség, csak emeleten található ilyen.
A cikkekben azt is felróják, hogy a férfitól ujjlenyomatot vettek, „mint valami bankrablótól”. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ez nem a rendőrök tréfája, hanem egy közel 20 éves jogszabály, ami kimondja, hogy minden szándékos bűncselekmény gyanúsítottjától ujjlenyomatmintát kell venni. (Így van ez az eljárás alá vont rendőrök esetében is, amikor a legkisebb vétséggel gyanúsítja őket az ügyészség, azonban az ő esetükben, ilyen miatt még egyszer sem volt felháborodás sem a szóban forgó orgánumok, sem a jogvédő szervezetek részéről.)
4. „Nem beszélhetett ügyvédjével” – harsogják az ügyben gyártott, a klisék puffogtatásában egymással versengő újságcikkek tucatjai, mintegy mellékes díszletként felvonultatva ezt a nem kis súlyú állítást is. Az emberek persze ez alapján joggal hihetik azt, hogy még a védelemhez való joga sem volt biztosítva szegény, meghurcolt „édesapának”, amely lényegében – ha igaz lenne – a legcsúfosabb eljárási hiba lenne és ebben az esetben nem egy mondat erejéig említené a tisztelt újságíró. Ez azonban szintén hazugság. Ugyanis, amikor valaki az előállítás pillanatában, vagy az előállító helyiségben tartózkodva nem telefonálgathat (akár ügyvéd ismerősnek, akár másnak), az nem azt jelenti, hogy nem illeti meg a védelem joga akkor, amikor gyanúsítottá válik. Mikor a férfi gyanúsítottá vált – azaz a gyanúsítás közlésekor – ugyanúgy jogosulttá vált védőhöz, mint bárki más. Az viszont, hogy az előállítás során, valamit az előállító helyiségben az előállítottat nem engedik telefonálgatni teljesen megszokott, szabályok által meghatározott és taktikailag indokolt intézkedés, amely minden esetben így zajlik.
5. Felmerül a kérdés, hogy a férfi a kihallgatása során mit mondott. A botrányt kirobbantó cikkből azonban kiderült, hogy beismerte a jogsértés elkövetését. Ahogy a cikk fogalmaz: „mindent aláírt, amit eléraktak” – sugallva ezzel egy 50-es évekbeli koncepciós per hangulatát. Holott a terhelt beismerése a mai joggyakorlatban soha nem minősül önmagában bizonyítéknak. Az a rendőrnek – főleg ilyen ügyben, (nincs elásott kincs, sem elrejtett hulla, ellenben ott a kamerafelvétel, a vásárlási blokk, a telefoncella stb) egyáltalán nem érdeke. A terhelt a vallomást bármikor megtagadhatja, sőt, védekezését is előadhatja. Ügyvédje pedig minden gyanúsítottnak jelen lehet a kihallgatása során, amelyről jegyzőkönyvben lemondhat, ha akar…
Azt is érdemes végiggondolni, hogy vajon a rendőröknek mi érdekük lenne egy beteg kisgyermek ártatlan édesapját, egymással összejátszva, csupán hobbiból, sportból meghurcolni, kockáztatva ezzel azt, hogy hivatali visszaélés miatt elbocsássák, eljárás alá vonják, esetleg lecsukják őket?
Mert a szóban forgó cikkek nem kevesebbet állítanak/sugallnak, mint, hogy a rendőrök minden lehetséges eljárási szabályt megszegve koncepciós eljárás alá vontak egy általuk nem ismert, beteg gyermekére váró ártatlan „apukát” . Életszerű ez?
Mindenesetre, mire lecsillapodnak a kedélyek és lassan kikörvonalazódik, hogy ebben a rémtörténetben sem az szinte semmi, aminek látszik, addigra már újabb rémhírekről szólnak majd a cikkek és ismét lehet kórusban fröcsögni a rendőrök ellen…
„Utálat és bizalmatlanság keltése azon emberek felé, akiknek meg kellene védeniük téged és be kellene tartassák a törvényeket és a rendet.”
Yuri Bezmenov – volt KGB ügynök a felforgatás tudományáról – Los Angeles, 1983
„Destabilizálni minden viszonyt: minden elfogadott intézményt és szervezetet az ellenséged országában. Hogyan csinálod? Nem kell ügynökök hadát odaküldeni, hogy hidakat robbantsanak fel… Nem! Hagyd, hogy ők maguk tegyék meg, amit kell.”
Yuri Bezmenov – volt KGB ügynök a felforgatás tudományáról – 1983.
(Facebook: FELFORGATÁS ZSARUKÖNYV)
