in ,

Hazai pályán fogadta kínos érdektelenség Vona Gábort – A kutya sem volt kiváncsi rá

Vona Gábor megdöbbentő érdektelenség mellett tartott kampányfórumot saját választókerületének fontos városában, Pétervásárán

Vona Gábor megdöbbentő érdektelenség mellett tartott kampányfórumot saját választókerületének fontos városában, Pétervásárán – írja a KékesOnline.hu.

A rendezvény nemcsak az érdeklődők hiánya miatt volt letargikus, de a kevés megjelent Jobbik-szimpatizáns is kellemetlen kérdésekkel bombázta a Jobbik elnökét. 

A KékesOnline arról ír, a választások előtt pár héttel az egykori radikális párt március 15-ei, budapesti megemlékezésén alig kétezer szimpatizáns vett részt, még a DK pártrendezvényén is többen voltak. Egy nappal korábban Vona Gábor a járási központnak számító Pétervásáron tartott kapányrendezvényére, arányaiban még kevesebben voltak kíváncsiak.

Az előre beharangozott, kiplakátolt jobbikos kampánydélutánt Tóth Éva és Leblanc Győző operettműsorával igyekeztek vonzóbbá tenni, mindhiába, a művelődési ház 100 fős termében Vona Gáborra mindössze 29-en voltak kíváncsiak, közülük is többen a Jobbik kampánystábjának tagja voltak, akik levették Vona Gábor-feliratú fehér egyendzsekijüket, hogy kevésbé legyenek feltűnőek.

 

A kínos esemény letargikus hangulatát csak fokozta, hogy amikor Vona Gábor kérdések és vélemények megfogalmazására bíztatta a jelenlévőket, előlépett az egykori jobbikos Rubi Gergely, aki egy dokumentumot is felmutatott, amely szerint

Szabó Ervin, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje ügyvédi tevékenysége során bűntettet követett el, miközben “magyarokat csicskáztató cigánybűnözőket” védett.

A portál beszámolója szerint a kínos pillanatok után a maréknyi hallgatóság soraiból is kapott kellemetlen kérdést Vona Gábor. Egy résztvevő a cigánysággal kapcsolatban érvényes, éppen aktuális álláspontjáról kérdezte a pártelnököt, melyre pár évvel ezelőtt csípőből tüzelte volna a választ, ám Vona Gábor Pétervásárán már a békés együttélés lehetőségeit ecsetelte, a hallgatóság reakciói szerint nem túl meggyőzően.

Forrás/fotó: kekesonline.hu

(forrás:pestisracok.hu)

A The Jerusalem Post a bizonyítékát adja annak, hogy Soros György szervezi és finanszírozza a Magyarország elleni támadásokat.

Nem volt Orbán Viktoron golyóálló mellény – Mutatjuk