Mintha ellenzékváltó hangulat kezdene kialakulni az országban. Kár, hogy ezt nem mérik a közvélemény-kutatók, mert igény az lenne rá, hiszen az ellenzék is megbukhat ebben a szerepében.
Amit a magyar parlamenti és azon kívüli ellenzék az elmúlt hetekben, hónapokban és években bemutatott, pontosan annyira bizonyítja a bármire való alkalmatlanságukat, mint rosszabb részeinek egykori kormányzati teljesítménye.
Ideje észrevennünk, a parlament működik ellenzék nélkül, de a demokrácia nem. A magát demokratikusnak hívó ellenzék valójában Magyarország közjogi berendezkedését akarja lecserélni az úgynevezett liberális demokráciára úgy, hogy erről elfelejti értesíteni a magyar választókat. Olyan posztdemokratikus rendszert akarnak kiépíteni, amibe már a nemzeti identitás bele sem fér. Minden normális szavazópolgár, beleértve a kormánypárti szavazókat is, valójában olyan ellenzéki pártokat szeretne, akiknek a választási győzelme és hatalomra kerülése nem vezetne olyan katasztrófához, mint az MSZP–SZDSZ-koalíció 2002-es és 2006-os választási győzelme.
Jelenleg viszont ha az ellenzék valami csoda folytán megnyerné a jövő évi választásokat, gyakorlatilag azonnal kormányozhatatlanná válna az ország, mivel még egy – legalább távolról alkalmasnak tűnő – miniszterelnök-jelöltje sincs. Mögöttük pedig, mint az elmúlt harminc évben mindig, felsejlik az a liberális értelmiség, amely olyan lelkesedéssel támogatja a Nyugatot éppen káoszba taszító liberalizmust, mint a hatvanas években a maoizmust, később meg a tudományos szocializmust.
A liberálisok láthatólag képtelenek megérteni: a demokrácia egyensúlyának fenntartásához az kell, hogy a választópolgárok döntő többsége által támogatott alapvető államműködtető elvekben a parlamenti pártok egyet-értsenek. Ehelyett az elmúlt huszonöt évben folyamatosan ráerőltették az ideológiai szélsőségeiket a magyar társadalomra, és egyre több szavazót idegenítettek el maguktól. Ma az ellenzék, fura módon a Jobbik is, tetteiben úgy politizál, hogy adottnak akarja elfogadtatni a törzsszavazóival és minden potenciális szavazójával, hogy Magyarországot gyakorlatilag feltétel nélkül be kell integrálni a formálódó Európai Birodalomba, amelyet a multinacionális vállalatok elitjével összefonódó nemzetek feletti politikai és adminisztrációs elit irányít.
Ez a nemzeti szuverenitás teljes feladását jelentené, aminek következményeit mindenki számára világossá tette a nyugati országok és vállalataik rendszerváltás utáni magyarországi viselkedése. Arról nem is beszélve, hogy ez egyúttal egy brutális keresztényellenességet is jelent, az iszlám terjesztése mellett természetesen, valamint a genderideológia teljes hatalomra jutását a bölcsődétől az egyetemekig és az állam teljes működésében.
A hetvenegynéhány (sem nem biológiai, sem nem társadalmi) nem nevetségesnek tűnhet, mert az is, de akkor nem lesz az, amikor a gyerekeinknek azt sulykolják majd az oktatási rendszer minden pontján, hogy szabadon megválaszthatják a nemüket bármikor és a biológiai nemük lényegtelen. Ez Nyugaton már gyakorlat az iskolákban.
A jelenlegi magyarországi ellenzék (mert magyarnak már rég nem nevezhető), valamint a tevékenységét tulajdonképpen részben irányító, részben pénzelő külföldi tulajdonú NGO-k rég kiléptek a jelenlegi alaptörvény és egyébként a korábbi alkotmány keretei közül is. Azért léteznek és dolgoznak, hogy egy szimpla parlamenti választás megnyerésével a választópolgárok tudomása és beleegyezése nélkül a nemzeti és állami szuverenitást átadhassák a brüsszeli adminisztrációnak, illetve a „liberális értékek” alapján szervezhessék át a magyar állam működését.
Ezek a „liberális értékek” a magyar társadalom évszázados és mindennapos szokásaival összeférhetetlenek, tehát a mindennapi élet teljességét át fogják rendezni az érvényesülésük érdekében, az állampolgárok beleegyezése nélkül, természetesen. És a magyar választópolgárok jelen állás szerint úgysem támogatják ezeket a pártokat, hogy ez utóbbi lehetőségeket legfeljebb bizonytalanul érzékelik, de még igazából nem tudták elhinni. Magyarországnak és a magyarok normális túlnyomó többségének olyan ellenzékre van szüksége, amely nem mondja fel sem kimondva, sem rejtetten az alapvető nemzeti konszenzusokat.
Jól látható azonban, hogy ilyen ellenzéki erő kialakulására a következő választásokig nincs lehetőség. Ennek nem látszik semmiféle társadalmi háttere, olyan értelmiségi csoportok sem bukkantak még fel, amelyek egy a nemzeti konszenzuson alapuló ellenzéki társadalompolitika kidolgozásában a legkisebb mértékben hitelesek lehetnének.
A jelenlegi ellenzék politikusi elitje pedig olyan mértékben járatta már le magát a szuverenitás, az össznemzeti célok, a kormányzóképesség tekintetében, illetve az egyéni karizmatikusság látványos hiánya miatt, hogy bármiféle sikeres metamorfózisuk, amely után koherens nemzeti erőként bukkannának elő, teljesen reménytelen. De nem képesek ilyesfajta irányváltásra, mert nem értik, mi a magyar emberek alapvető problémája az iszlám térhódításával, az agresszív idegen kultúrák megjelenésével, hiszen sem a kereszténységet, sem az iszlámot nem képesek megérteni. Az ellenzék „gondolatai” alapvetően az identitások tagadásából állnak.
A magyar demokrácia akkor lenne leginkább biztonságban, ha a magyar társadalom olyan ellenzéki politikai pártokat lenne képes létrehozni, amelyek aktív alkotórészei a nemzeti konszenzusnak, és nem annak állandó lerombolói. Minden kormányzás, még ez a liberális elődeihez képest kiemelkedően sikeres fideszes kormányzás is, rengeteg támadási felületet biztosít egy potens ellenzék számára. Arról nem is beszélve, hogy hány olyan társadalmi probléma van, ami csak teljes politikai konszenzusra alapozva, sok cikluson átívelő eszközökkel oldható meg.
A liberalizmus nálunk is primitív létharccá, az alapvető emberi értékek marcangolásává silányította nemcsak a napi politikát, hanem a mindennapi lét és erkölcs azon tereit is, amelyről évezredes konszenzus van, mert nélkülük nyilvánvalóan nincs emberi együttélés. A jelenlegi ellenzék teljesen megbukott a Fidesz-kormányzás támogatásában az össznemzeti ügyekben és az érdemi kritizálásban, valamint az „aprómunkában” egyaránt. Akik pedig alkalmatlanok voltak ellenzéknek, azokból ne legyen kormányzati erő se.
Csak olyan ellenzéki pártot lenne értelme létrehozni, amelyről a Fidesz szavazói is pontosan tudhatnák, hogy nem fogja szétrombolni azt, ami működik, és így akár szavazni is hajlandók lennének rá. Egy normális ellenzék képes lenne nem mindent ellenezni és támadni, és képesnek kell lennie arra, hogy elismerje azt, amit politikai ellenfele jól csinál. Különösen fontos lenne ez most, amikor az elmúlt hetven évben megszokott világrend felbomlásban van. A nemzeti szuverenitás, a nemzeti lét nem lehet politikai háború tárgya. Ez a konszenzus mindannyiunk érdeke, a Fideszé is. De 2018-ban erre nem lesz esélyünk.
A szerző szociológus
