in ,

Hát ez rém kellemetlen – Nyomozhatnak a Jobbik gazdálkodása miatt

Legkésőbb pénteken kiderül, miként dönt az ügyészség az Állami Számvevőszéknek a Jobbik gazdasági ellenőrzését taglaló bejelentéséről, amelyet – annak tartalma alapján – feljelentésként kezelnek. A szervezet szerint a Jobbik elnöke és a párt képviselői valótlan állításokkal próbálják elfedni a hibáikat.

eljelentésként értékelte a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelzését a Jobbik gazdasági ellenőrzéséről, és legkésőbb holnap dönt arról, hogy elutasítja azt, feljelentéskiegészítést vagy nyomozást rendel el – értesült lapunk.

Ismert, az ÁSZ azután fordult az ügyészséghez, hogy a Jobbik csaknem két hónapon keresztül akadályozta a hivatal munkáját. A szervezet augusztus 10-én kezdte meg a párt 2015–2016 évre vonatkozó, valamint 2017 első fél évét átfogó gazdasági ellenőrzését, a Jobbik azonban nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének. A Jobbik először közleményben cáfolta az ÁSZ által mondottakat, majd Volner János frakcióvezető és Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója elment az ÁSZ épülete elé, ahol egy sajtótájékoztató keretében a törvények megkerülésével próbáltak iratokat átadni a szervezetnek, ezzel is bizonyítva a nyilvánosság előtt, hogy a Jobbik valóban együttműködik a hivatallal. Az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírások értelmében természetesen nem vehette át az aktákat.

Fotó: Kurucz Árpád

Az ÁSZ a párt rendezvényeinek költségeit is ellenőrzi

Megdöbbentő, hogy a Jobbik elnöke és képviselői valótlan állításokkal próbálják elfedni a saját hibáikat – rea­gált az Állami Számvevőszék tegnap azokra a nyilatkozatokra, amelyekben Vona Gábor pártelnök és Volner János a szervezetet hibáztatva próbálta tisztára mosni a pártot, hogy miért is nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Közleményében az ÁSZ a függetlensége ellen indított politikai támadásokat is határozottan visszautasítja.
Kedd este Vona Gábor a Hír TV-ben többek között arról beszélt, hogy az ügyészségi értesítésről szóló információt „az ÁSZ hamarabb közölte az állami televízió Híradójával”. A Jobbik elnökének állítása nem felel meg a valóságnak, mivel az ÁSZ néhány perccel reggel 9 óra után a honlapján, illetve az MTI-n keresztül tette közzé, hogy akadályozták az ellenőrzés lefolytatását.

A vizsgálat vélhetően azért okozott gondot a pártnak, mert az ÁSZ egy szep­tember végi napon jelezte, hogy másnap reggel helyszíni ellenőrzést tart a párt Villányi úti irodájában, ahol a Jobbik 2017. január 1-je és június 30-a közötti gazdasági tevékenységét is ellenőrzik. Márpedig ebbe beletartozik az a 106 nap is, amikor jóval a piaci ár alatt béreltek reklámfelületeket Simicska Lajos cégeitől. A párt tavasszal indított kampánya miatt az adóhatóság június óta költségvetési csalás és tiltott kampány-, illetve pártfinanszírozás gyanújával nyomoz.

Hát igen, szar az ellenzékünk, ez van – A magyar ellenzék leváltása

Nahát, nahát Fletókám – Czeglédy bűnszervezetéhez vándorolt az Altus kölcsöne