in ,

Gyurcsány Rákosista leszámolásra készül – Gyurcsány: Ha hatalomra kerülök, az Orbán-kormány tagjai és családjaik börtönbe kerülnek! (PS-riport)

Demokratikus álomvilágba csöppenhetünk áprilisban a DK és szövetségesei választási győzelme esetén

Gyurcsány: Ha hatalomra kerülök, az Orbán-kormány tagjai és családjaik börtönbe kerülnek! (PS-riport)

 

Demokratikus álomvilágba csöppenhetünk áprilisban a DK és szövetségesei választási győzelme esetén: a szabadság élharcosai börtönbe záratnák a jelenlegi kormányt, a családtagjaikat, elszámoltatnák a jelenlegi kabinettel szimpatizáló újságírókat, az egyházaknak pedig kuss lenne, nem szólhatnának bele többé közéleti kérdésekbe – fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc országjárásának pénteki, újpesti állomásán. Gyurcsány megcsillogtatta empatikus képességeit is, amikor a pogizó nyugdíjasok előtt bejelentette: komolyan veszik a demokratikus értékeket, ezért a Fidesz szavazóinak azért nem kell retorziótól tartaniuk.

A PestiSrácok.hu a DK szóvivőjétől igyekezett megtudni, hogy Gyurcsány csütörtöki fellépésén miért viccelődtek magyar nők migránsok általi megerőszakolásával, mire Gréczy Zsolt tömören közölte: mindenkit beperelnek. Majd a történtekről nyilvánosságra került felvételeket úgy kommentálta: nem történt ilyen eset. Gyurcsány leleplezte Orbán ördögi tervét is, amellyel Ukrajnából áttelepült nyugdíjasokkal betonozná be a hatalomban a Fideszt. A DK elnöke ezt nem akárhonnan tudja: egy ismeretlen közmunkás árulta el neki egy határmenti kocsmában…

Hatalomra kerülésük után börtönbe juttatják Orbán Viktort, a miniszterelnök családjának tagjait, illetve olyan jelenlegi közjogi méltóságokat, mint például Polt Péter legfőbb ügyész – közölte országjárásának pénteki állomásán, az Újpesti Polgár Centrumban Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke bejelentette, hogy ő már találkozott a Gonosszal, és tudja, hogy az Orbán. Gyurcsány nem kertelt, azt mondta, az áprilisi választások után felálló, a „demokratikus erőkből” kormány nem fog résztvenni tisztességtelen pénzügyi machinációkban, mivel a vizionált kabinet tagjainak jelenleg is tiszta a lelke és a keze.

A helyszínen összegyűlt néhány száz fősre tehető, hatvan-hetven között átlagéletkorú közönség lelkesen megtapsolta a szónokot, őket talán még nem érintették meg azok a hírek amelyek szerint Gyurcsány mostanában titokzatos, és be nem vallott, külföldön tartott pénzbetétei miatt kénytelen magyarázkodni. A bukott kormányfő ugyanakkor némileg megnyugtatta a nem rá szavazókat, hogy a jobboldali szavazókat nem fogják elszámoltatni.

Amennyiben április után a DK kormányzati tényező lesz, az újságírók is tarthatnak a retorzióktól, legalábbis azok, akik jelenleg az állami médiában dolgoznak, mert a sajtó a jelenlegi formájában nem maradhat fenn, az ország jelenlegi vezetésével szimpatizáló médiamunkásoknak mennie, a most felelős beosztásban lévőknek pedig felelnie kell. Az újabb médiaforradalom első lépéseit előrevetítő Gyurcsány hozzátette, hogy a fentiek miatt nemcsak a köztévénél, közrádiónál, vagy a távirati irodnánál dolgozóknak van okuk aggódni, hanem azoknak a médiumoknak is, amelyek szerint titokban szétosztogatott közpénzekből működnek törvénytelenül, majd pikírten köszöntötte az Echo TV stábját.

A szónok szerint az elképzelés helyrehozza Magyarországon a médiaegyensúlyt, és elhozza a valódi sajtószabadságot. Hasonló kényeztetésre számíthatnak az egyházak is, mert a DK és szövetségesei visszahozzák a jól bevált liberális gyakorlatot, amely szerint a hitélet teljes egészében magánügy, így az egyházak vezetőinek, aktivistáinak tilos lesz megszólalni közéleti kérdésekben. Az egyesek által várva várt újabb demokratikus aranykor egyházpolitikájának eszenciáját Gyurcsány Ferenc úgy foglalta össze:

Majd mi megtanítjuk nekik a Szentírást!

A DK elnöke a pogizó nyugdíjasoknak felvázolta az baloldali vesszőparipa, az oktatásegészségügy hathatós, azonnali rendbetételének mestertervét is. Eszerint az iskoláknak modern, hatékony tudást kell átadniuk a fiatalok számára, ezért például az irodalom oktatását Harry Potterrel, nem pedig a Halotti beszéddel kell kezdeni. Gyurcsány egy félmondattal utalt arra, hogy a közoktatásban Magyar Bálint tudja a tutit, ami egyfajta előrejelzés lehetett a DK várható kormányzati terveire. Az egészségügy helyzetének rendezésének részleteit a szónok nem fejtette ki, de megígérte, hogy majd ők lerövidítik a várólistákat, és itthon tartják a külföldre készülő nővéreket. Az eseményen egyébként olyan hírességek is megjelentek, mint a levitézlett SZDSZ-es, a magyarság reménysége, Eörsi Mátyás, aki Szentesen indul az országgyűlési választáson.

Gyurcsány megsúgta: a Fidesz-szavazóknak megkegyelmeznek; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PÁRIÁKKÁ VÁLHATNAK A HATÁRON TÚLI MAGYAROK, AKIK NEM IS AZOK 

Gyurcsány Ferenc Újpesten is kifejtette: céljuk, hogy a határon túli magyarok ne szavazhassanak az anyaországban, mert a DK elnöke szerint nem viselik döntéseik következményeit. Ki is a magyar, kik azok a magyarok? – tette fel a panelkérdést a kocsmapolitizálás színvonalán Gyurcsány, aki meg is válaszolta saját felvetését: ne magyarkodjanak azok, akiknek talán az ükapja lehetett magyar. Ezzel bizonyára jó pontokat szerezhetett ismét a saját identitásuk megőrzéséért naponta küzdelmet folytató külhoni magyarok között, a kötött sapkás nénik azonban jót kuncogtak a levezetésen. Gyurcsány tudományosan is levezette elméletét a témában: ő például Pápán született, de már elköltözött onnan, mégsem akarja megmondani manapság hogy ki legyen ott a polgármester. A mesterképlet ismertetése szintén nagy sikert aratott, és még csak ekkor jött az atombombák hidrogénbombájának neutronbombája: Gyurcsány leleplezte Orbán ördögi tervét. A haknin ismertetett összeesküvéselmélet szerint az Ukrajnából hazánkba áttelepült nyugdíjasok tartják a hatalomban a Fideszt, és a sátáni üzletben cinkos kelet-magyarországi polgármesterek már közmunkát is csak olyanoknak adnak, akik hajlandók százával bejelenteni házaikba a jövevényeket. Gyurcsány megsúgta, ezt nem csak úgy hallotta, személyesen neki mondta egy meg nem nevezett ember egy határmenti kocsmában.

A SZABAD SAJTÓ ELKÖTELEZETT HÍVEI MINDENKIT BEPERELNEK

A DK elnöke szerint még az elkötelezett baloldali szavazók sem sejtik, hogy pártja mekkora meglepetést okoz majd az áprilisi választásokon. Az eseményen Gyurcsány Ferencet nem kérdezhették az újságírók, így a PestiSrácok.hu a DK szóvivőjétől, Gréczy Zsolttól igyekezett megtudni, Gyurcsány csütörtöki, pécsi fellépésén miért viccelődtek magyar nők migránsok általi megerőszakolásával. Gréczy először azt a tömör választ adta, hogy: mindenkit beperelünk. Amikor lapunk felhívta a figyelmet, hogy erről hangfelvétel került nyilvánosságra, akkor a szóvivő egy újabb kommunikációs mestertrükköt alkalmazva közölte, nem történt ilyen eset. Megkérdeztük, hogy az áprilisi győzelem reményében mely más pártokkal fogna össze a DK, mire Gréczy Zsolt közölte, mindegyik demokratikus erővel, de a Jobbikot nem tartják annak, így velük nem. Mint a szóvivő elmondta, jól haladnak tárgyalásaik az LMP-vel is. (Ezt azonban Szél Bernadették a napokban határozottan tagadták.)

Vezető kép: Lokál.hu
(pestisracok.hu, Csibra Tibor)

ÖSSZEFOGÁS – Közösen ülésezik a magyar és a szerb kormány

Juszt, a politikai strici