in , ,

Franciaország lángokban! Zajlik a beilleszkedés – Felgyújtották a Francia Nemzeti Bank épületét, rendőröket lincseltek Párizsban, tömegtüntetések a koronavírus-járvány kellős közepén – Videó

Aggódunk a francia jogállamiságért

A bonyolult francia politikatörténetben is furcsa tüntetés zajlott Párizsban. Egyrészt tüntettek országos médiumok, minden oldalról, a Le Monde és a Le Figaro is: a francia sajtószabadságért. Igen, Brüsszel ezzel kevesebbet foglalkozik, de egy új törvénnyel alapjában fogják korlátozni a tüntetésekről beszámoló újságírók munkáját.

Mivel a rendőrök arcát sem lehet majd mutatni, a tüntetés egyik jelszava, szabad fordításban: fogjuk be a pofánkat. Ezenkívül tüntettek az új közrendvédelmi törvény ellen, sőt, mivel egy fekete rappert félig agyonvertek a héten a rendőrök, mert nem volt rajta a kötelező maszk, mondhatni, elsősorban a rendőri erőszak ellen. Voltak még a sárgamellényesek, és persze az erőszakos szélsőbaloldaliak is, akik megtámadták a rendőröket, akik könnygázzal oszlattak. A Le Monde előzetes beszámolója szerint bevándorlók is fognak tüntetni, mert a rendőrség a hét elején kiürített egy újabb illegális migránstábort Párizsban. A rendőrség szerint több tízezres, a szervezők szerint több mint százezres tüntetés van – volt, a drámai koronavírus-járvány kellős közepén.

 

 

 

 

A Bastille-nál – engedély nélkül – kinyitott egy palacsintaárus, irgalmatlan tömeg áll sorba crepe-ért és italokért. Egy tüntető azt mondta a Le Figaro riporterének: mindenki úgy csinál forradalmat, ahogy tud. Igaz, a palacsintaárus forradalmi heroizmusát némileg csökkenti, hogy természetesen pénzt kért mindenkitől.

 

 

 

 

 

VIDEÓ:

 

https://twitter.com/i/status/1332720028840583169

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hogy nyugodtabbak legyenek az emberek, bejelentették, hogy a négy rendőr, aki a rappert agyba-főbe verte, továbbra is börtönben marad.

Az egyik tüntető azt mondta a Le Figarónak – egy 55 éves mérnök -, hogy a franciák mindig kritizálják az afrikai diktatúrákat, de a tüntetők szerint példátlanul rendőrpárti, új közrendvédelmi törvénnyel Franciaország helyzete sem lesz jobb.

LEGÚJABB:

Fél hét körül a rendőrség úgy döntött, hogy kiürítik a Bastille teret, olyan nagy és erőszakos a tömeg, az Antifa aktivistái pedig folyamatosan dobálják a rendőröket. A belügyminisztérium hivatalos adatai szerint 46 ezer ember tüntet Párizsban, a szervezők a háromszorosáról beszélnek.

A legfrissebb információk szerint a Bastille sarkán levő Francia Nemzeti Bank épületét szélsőbaloldali tüntetők felgyújtották.

 

 

 

Miután a rendőrség bejelentette, hogy kiürítik a Bastille teret, a tér sarkán levő, híres párizsi éttermet is felgyújtották a magukat antikapitalistának mondó, radikális baloldali tüntetők.

FRISSÍTÉS:

Miután megjelentek a vízágyúk a Bastille-nál, a tömeg kimenekült a térről. A belügyminisztérium jelentése szerint Franciaországban a mai tüntetéseken összesen 37 rendőr sérült meg.

A belügyminisztérium nem sokkal este 8 óra előtt azt közölte, hogy Franciaországban 133 ezren tüntettek. A szervezők szerint ennél közel háromszor többen.

Az Unité SGP rendőrszakszervezet egyik vezetője, Linda Kebbab azt nyilatkozta, hogy a radikális tüntetők rendőröket lincseltek, vertek, közéjük Molotov-koktélokat dobtak.

 

(origo.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Brávó! Lakást, valamint a politikai döntések jogát adná a bevándorlóknak Brüsszel – Videó

Napok óta lángokban áll Franciaország, és szinte a teljes magyar média hallgat – A jobboldal is