in ,

Fokozódni fog az invázió – Kovács Zoltán: a brüsszeli szakbizottság döntése meghívó a migránsoknak

A kormányszóvivő szerint az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) csütörtöki döntése meghívó az illegális bevándorlóknak, hiszen lehetővé teszi, hogy az európai uniós tagállamok erejét felmérve „alapkvótát, majd pedig, ha ezt túllépnék a számok, akkor szétosztási mechanizmust” hozzon létre.

  • A kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a döntés a migráció intézményesítése
  • A brüsszeli szakbizottság döntéseivel időről időre megmutatja, hogy „mi is pontosan az, amit mi Soros-tervnek nevezünk”
  • Soros György emberei” a LIBE-bizottságban is képviseltetik magukat

Kovács Zoltán pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, ez nem más, mint „a migráció intézményesítése, az Európai Unió külső határai átjárhatóságának megteremtése”, ami ellen a magyar kormány minden eszközzel fel kíván lépni.

A kormányszóvivő úgy fogalmazott:

a LIBE „nem tesz mást”, mint időről időre, legutóbb a csütörtöki döntésével felszínre hozza és megmutatja, hogy „mi is pontosan az, amit mi Soros-tervnek nevezünk”.

„Soros György emberei” a LIBE-bizottságban is képviseltetik magukat – tette hozzá.

A brüsszeli szakbizottság folyamatosan felszínre hozza, mi is az a Soros-terv – mondta Kovács Zoltán

Az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága csütörtökön megszavazta a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini szabályozás reformtervezetét.

A tervezet a menekültügyi kérelmek gyorsabb elbírálására és szolidaritási alapon a felelősség tagállamok közötti kiegyensúlyozottabb megosztására irányul.

GÁL KINGA: AZ ÚJ BRÜSSZELI SZABÁLYOZÁS MEGHÍVÓT JELENT A MIGRÁNSOKNAK

Az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által megszavazott, a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini szabályozás reformtervezete komoly veszélyt hordoz magában, ugyanis meghívót jelent a migránsoknak Európába – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője Brüsszelben csütörtökön. Az EP szakbizottságának képviselői 43 szavazattal fogadták el az uniós menekültügyi rendszer alapjait jelentő új szabályokat. A tervezet a menekültügyi kérelmek gyorsabb elbírálására, a felelősség tagállamok közötti kiegyensúlyozottabb megosztására irányul szolidaritási alapon.
A tervezet a szakbizottság döntését követően az EP plenáris ülése elé kerül, és még a miniszterek tanácsának is el kell fogadnia.

(magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Migráncsok – Gál Kinga: A vesztébe rohan Európa

22,6 milliárd Forint a vidéknek. Erre is van pénz, nemcsak stadionra! – A vártnál is több pénzt kapnak a baromfitartók