in ,

Fidesz: Az LMP egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált

Az LMP politikusa azt mondta, a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett

Az LMP mára csak egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált – közölte a Fidesz szombaton az MTI-vel Szél Bernadettnek, az LMP miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára reagálva.

Az LMP politikusa azt mondta, a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett.

A Fidesz közleményében azt írta: a reménytelenség gyűlöletet szít, és úgy látszik, hogy Szél Bernadettnek is már csak ez maradt.

„Ahelyett, hogy saját helyzetéért másokat okol, nézze meg, mit csinált a saját pártjából. Az LMP egykor azt ígérte, hogy lehet más a politika, mára pedig csak egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált” – olvasható a nagyobbik kormánypárt reagálásában.

(forrás:www.hirado.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Agyhalál – Akasztással fenyegette meg a Fidesz jelöltjét a bajai jobbikos

Farage: 2016-ban fellázadtunk, 2018-ban pedig folytatjuk!