in

Fidelitas: fáklyás megemlékezés az üldözött keresztényekért

A résztvevők az V. kerületi Egyetem tér körülbelül negyedét töltötték meg.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár kiemelte: Magyarország volt az első állam, amely kormányzati szinten felvállalta az üldözött keresztények megsegítésének ügyét.

A több mint egy évvel ezelőtt megalakult államtitkárság folyamatosan keresi, hogyan tudna a leghatékonyabban segíteni a rászorulókon. Nem leereszkedő módon akar támogatást nyújtani, hanem az erkölcsi és anyagi segítségnyújtás mellett ügyük képviseletét is célul tűzte ki – hangsúlyozta.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítséért felelős helyettes államtitkár (MTI Fotó: Kovács Attila)Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítséért felelős helyettes államtitkár (MTI Fotó: Kovács Attila)

Hozzátette, az érintett térségben tett látogatásain megtapasztalta, hogy az ott szenvedő emberek Magyarországba helyezték bizalmukat. Az üldözött keresztények példája és tanúságtétele pedig erőt adhat a magyaroknak is – fogalmazott.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy 2017-ben, a civilizált világban még mindig keresztényüldözés folyik. 2000 óta mintegy egymillió keresztényt öltek meg, 70 országban pedig jelenleg is tilos misére járni – mondta. Úgy fogalmazott, a keresztények üldözésében Európa sem bűntelen, hiszen míg egy mecset megtámadásáról rögtön beszámolnak a médiumok, egy keresztény templom lerombolásáról alig hallani a hírekben.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)Böröcz László, a Fidelitas elnöke (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Bagi Barna, a XV. kerületi Fidelitas elnöke azt mondta, a keresztények a legüldözöttebb vallási közösség a világon, öt hite miatt üldözött emberből négy keresztény, és világszerte 200 millió keresztény van kitéve közvetlen fenyegetésnek. „A politikai korrektség azonban szitokszónak titulálja a kereszténységet”, a társadalom pedig kínos csendben tűri el millió ember lemészárlását. Azért gyűltek össze, hogy felhívják a figyelmet erre a gyilkos közönyre – jelentette ki.

Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász (MTI Fotó: Marjai János)Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász (MTI Fotó: Marjai János)

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arról beszélt, hogy a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mi a keresztényüldözés, hiszen az idősebb korosztály 1945 után maga is megtapasztalta. Magyarország most a súlyának megfelelően kezeli a problémát és próbál segíteni az üldözötteken – jelentette ki. A résztvevők az V. kerületi Egyetem tér körülbelül negyedét töltötték meg.

A megemlékezésre többen eljöttek az üldözött keresztény közösségek egyetemistáinak indított ösztöndíjprogram résztvevői közül is.
(hirado.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Agyhalál – Szivárványkoalíció Simicskáért

Rettegnek a libsik – A józan ész kormánya jöhet Ausztriában