in , , ,

Ez óriási! – Így cincálták szét a lengyelek a BBC propagandáját

A brit baloldali propagandacsatorna, a BBC egy dokumentumfilmben veszi célkeresztbe a visegrádi országokat, azon belül is például Lengyelországot. Nem maradt el a reakció.

A brit baloldali propagandacsatorna, a BBC egy dokumentumfilmben veszi célkeresztbe a visegrádi országokat, azon belül is például Lengyelországot. Nem maradt el a reakció.

 

A BBC-n november 14-én fog debütálni a Europe’s Illiberal Democrats, azaz “Európa Illiberális Demokratái” fantázianévre keresztelt dokumentumfilm, amelyben Magyarországot és Lengyelországot veszik górcső alá. A forgatókönyv előre ismeretes: a két ország Brüsszellel szembeni ellenállását és a kötelező kvótarendszer elutasítását kritizálja a dokumentumfilm, ezért pedig a „demokrácia lerombolásával” és „antiszemitizmussal” vádolja meg őket.

A „pártatlan és kiegyensúlyozott” dokumentumfilm hírére Anna Maria Anders nemzetközi párbeszédért felelős lengyel államtitkár válaszolt.

mint a lengyel kormány tagja, és mint brit születésű állampolgár, azt kell mondanom, hogy a BBC filmjének demokráciaféltő mondanivalója nevetséges, hamis és ráadásul ízléstelen.”

Mint mondta, a brit adófizetői pénzből támogatott BBC-nek „inkább a tényeknél kellene maradnia” ahelyett, hogy egy „egyre elutasítottabb politikai programot próbál védelmezni”. Hozzáteszi, hogy a kritika azért sem állja meg a helyét, mert Lengyelország jelenlegi kormánya soha nem látott támogatottságot tudhat maga mögött.

Anna Maria Anders

Fotó: AFP

2015-ben például a Jog és Igazságosság (PiS) a szavazatok 39,1 százalékát szerezte meg, messze lehagyva az összes többi politikai formációt.

A lengyelek, csakúgy mint Közép-Európa többi nemzete, a szavazófülkékben hozták meg döntésüket: olyan kormányokat akarnak, amelyek védik a határokat, és a nemzetállamokért dolgoznak”

– mondta az államtitkár. Anders szerint a szovjet kommunista rezsim visszaszorítása után Lengyelországnak semmi szüksége arra, hogy ismételten külföldről diktáljanak, és ezért a betelepítési kvótáról a következőképp nyilatkozik:

a társadalmi kísérletezés katasztrofálisnak bizonyult Nyugat-Európa számára. Semmi szándékunk nincs abban, hogy mi is részt vegyünk ebben, hiszen a vak is látja, hogy ez ostobaság.”

Leszögezte, hogy Lengyelország határai nyitva állnak a keresztény menekültek számára, az ország eddig is rengeteg ukránt fogadott be, valamint olyan lengyeleket, akiket még a szovjet rezsim alatt deportáltak:

a BBC akkor lenne bölcs, ha a szélsőbaloldali aktivizmusát távol tartaná országunk politikájától.”

(Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Szakadás előtt a Jobbik???? Cuki Vona bajban – Vona Gábor úgy szétverte a Jobbikot, hogy már érkezik is az alternatíva

Be kéne fejezni a sivalkodást Bernike! – Újabb LMP-s támadás a Debreceni Egyetem ellen