in ,

Ez nagyon durva! Kipakoltak Sneiderék: teljes anarchia van a Jobbikban

Kitálalt a Jobbik pártügyeiről Sneider Tamás, valamint Varga-Damm Andrea

Kitálalt a Jobbik pártügyeiről Sneider Tamás, valamint Varga-Damm Andrea, az Azonnalinak adott interjúban arról beszéltek, nagyon erőteljes szakmai leépítés zajlott a Jobbikban az utóbbi időben.

A beszélgetésből kiderült, papíron még mindig Sneider a pártelnök. – Még mindig én vagyok papíron a Jobbik elnökeként bejegyezve – csak május 12-én lejárt a mandátumom, így az én mandátumom már nem, Péteré pedig még nem hatályos. Itt már nincs szakmaiság.

Sneider Tamás azt is elmondta, hogy a tagságokat illetően egyértelműen gyors a leépülés. – Mikor Bencsik János és Bana Tibor kiléptek, megyéket vesztett a Jobbik szervezete. Ugyan papíron tizenegyezer tagja is van a Jobbiknak, de én a januári tisztújításon háromezer aktív Jobbik-taggal tudtam számolni, ez a szám pedig – mielőtt a velünk kapcsolatos mostani események elkezdődtek volna – már ezer főre csökkent le.

A korábbi pártelnök közölte, jelenleg egy szűk kör vezeti a Jobbikot. – Egy-két alelnök, a többiek pedig külső személyek. Közülük a Jobbik kommunikációs igazgatóját, Béres Ferenc Attilát ki lehet emelni, illetve Jakab Péter egyik munkatársát is. És persze ott van Gyöngyösi Márton is, aki nagyon csendes ember, de azért…

– Az első időkben együtt mentettük meg a Jobbikot, de aztán jött az európai uniós választás, aminek ő volt a kampányarca, és hát nem sikerült jól. Míg én vállaltam a felelősséget érte, ő ezt már nem tette meg – jelentette ki Gyöngyösivel kapcsolatban.

Sneider Tamás kifejtette, elindulna a hatvani körzetben 2022-ben (a Jobbik korábban leszögezte, hogy a kilépők nem lehetnek közös ellenzéki jelöltek). – Én az enyéimmel találkoztam, és mindegyikük azt kérte, hogy induljak a választókerületben 2022-ben. Az is látható, hogy nincsen más, aki ott esélyes lenne megszorítani és legyőzni a Fideszt.

Mirkóczki Ádám kilépésével kapcsolatban közölte: csak azt mondom, hogy ha valaki egy pártot kedvel, abból nyilvánvalóan nem lép ki. Akkor sem lép ki, ha a párttagsága plusztámogatottságot hoz. Teljesen nyilvánvaló, hogy mára egy nagyváros polgármestere számára a Jobbik ballaszttá, nehezékké vált.

A Jobbik alkupozíciójáról is elmondta a véleményét a korábbi pártelnök. – Nem a magunk, hanem más ellenzéki politikusok véleményét tudom elmondani, ugyanis elképesztően sokan kerestek a napokban. Ők mondják, hogy erre a Jobbikra nincs szükség, mert nem kell egy hetedik baloldali párt. Hogy az ellenzéki pártok mit és hogyan tárgyalnak majd ezzel a Jobbikkal, nagy kérdés. Az biztos, hogy a Jobbik jelenleg nincsen jó tárgyalópozícióban.

A beszélgetésből az is kiderült, Sneider Tamás sok pénzt adott a Jobbiknak, Jakab Péter viszont nem. – Éjjel-nappal dolgoznunk kellett, volt, hogy a fizetésünket kellett odaadni azért, hogy ne induljon el a párt ellen a felszámolási eljárás. Halkan jegyzem meg: leginkább azok nem támogatták egy fillérrel sem a pártot akkor, akik most hatalmi pozíciókban vannak – mondta. (Sneider igazat mond, lásd a Jobbik 2019-es pénzügyi beszámolóját, Jakab nincs ott a legnagyobb, félmillió forint feletti adakozók között, Bana, Bencsik, Farkas Gergely, Sneider igen.)

 

Egyéb hozzájárulások, adományok (az 500 000 forint feletti hozzájárulás nevesítve) 59 344 269

Ander Balázs 1 813 500
Balczó Zoltán György 3 929 104
Bana Tibor 1 848 481
Bencsik János 580 779
Benke Richárd 543 604
Csányi Tamás 580 000
dr. Brenner Koloman 1 569 000
dr. Gyüre Csaba 2 991 000
Dudás Róbert 1 000 000
Faragó Tamás 1 234 031
Farkas Gergely 3 137 200
Gyöngyösi Márton Balázs 2 217 697
Kévés Tamás 1 000 000
Kiss Gabriella 657 460
Lukács László György 1 923 800
Magyar Zoltán 1 547 000
Nyikos László 1 065 000
Pintér Tamás 1 177 240
Sneider Tamás 4 398 800
Stummer János 3 777 350
Szilágyi György 1 009 400
Szűcs Imre 580 800
Zsiga-Kárpát Dániel Gábor 1 308 158

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Akcióban az ellenzék – Szó szerint ömlik a sz*r a Dunába Szentendrén – Videó

Földi László rendkívüli üzenete a magyaroknak: zúgjatok, harangok!