in , ,

Exkluzív interjú Orbán Viktorral! Videó

Íme a teljes interjú

(A videó a cikk végén található!)

– Az országnak működnie kell – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a köztelevíziónak adott interjúban. A kormányfő hangsúlyozta, nem a fertőzöttség magas számaiból kell kiindulni, hanem a halálozási adatokból, arra törekednek, hogy azt alacsonyan tartsák. A krónikus betegek és az idősek életének a megvédésére készül a kormány, de a tavaszi bezárkózással ellentétben most nem fog leállni a gazdaság, sőt új munkahelyek létrehozására készülnek.

 

Minden reggel megnézi a számokat

– Nem szeretek rossz hír postásaként feltűnni, de azt kell mondanom, hogy készüljünk fel arra, hogy lesz ez a szám még magasabb is. Amire azonban elsősorban figyelnünk kell, az a járvány második hulláma idején nem a megbetegedések száma, hanem elsősorban a halálozások száma, mert most másképpen védekezünk, és ennek a védekezésnek a következtében magasabb a fertőzöttek száma, de sikerülhet alacsonyan tartani a haláleseteknek a számát. Tehát most a védekezésnek a sikerét a halálesetek, illetve a megmentett életek számában tudjuk mérni – reagált a miniszterelnök arra, hogy szombat reggelre rekordot döntött Magyarországon a fertőzöttek száma. A kormányfő kiemelte:

a járvány első hulláma mindenkit meglepett, és szinte napok alatt kellett fontos döntéseket hozni.

 

A miniszterelnök hangsúlyozta: más az őszi haditerv, tavasszal egy ismeretlen ellenséggel álltak szemben, most már kiismerték az ellenséget, a magyar egészségügyi rendszer bírta a nyomást, könnyebb a helyzetük, mert van tapasztalatuk. Másfelől tavasszal az egész világon, így Európában sem voltak fölkészítve az egészségügyi ellátórendszerek, hogy megvédjék a polgáraikat. Magyarországon is kellett izgulnunk, hogy vajon képes lesz-e arra a magyar egészségügyi rendszer, hogy megvédje az embereket? A válasz az, hogy képes volt rá.

– Köszönet az orvosoknak, köszönet a járványügyi szakembereknek, az ápolónőknek, Müller Cecíliának, Kásler miniszter úrnak, mert végül is a magyar egészségügyi rendszer bírta a terhelést, kibírta a nyomást, és most őszre, már egy nyugodt ütemben teljesen föl tudtuk készíteni a kórházainkat – mondott köszönetet a kormányfő, aki kitért arra, hogy az emberek véleménye is segíti az őszi védekezést.

 

Tudjuk, mivel állunk szemben

– A nyáron levezényeltünk egy nemzeti konzultációt. Pontosan tudjuk, hogy mit várnak az emberek, mit remélnek, mit akarnak, hogyan akarják a védekezést irányítani, miképpen irányítsuk a védekezést, és ez nagy nyugalmat ad. Ha lefordíthatom a kérdését a saját személyemre, akkor azt mondom, hogy tavaszhoz képest most sokkal nyugodtabb vagyok, és valószínűleg magabiztosabb is, mert pontosan tudom, hogy mivel állunk szemben – jelentette ki határozottan Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a védekezéshez megvannak az eszközeink, és pontosan tudja, hogy az emberek mit akarnak, nem egyedül áll a gáton, hanem van mellette 1,8 millió ember.

– Nekik is szeretnék köszönetet mondani, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdőívet, és kijelölték a védekezés irányát, ami úgy hangzik, hogy Magyarországnak működnie kell, azt várják a kormánytól, azt várják tőlem, az egészségügyi rendszertől, a gazdaságirányításban résztvevőktől, hogy

tartsuk működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjük, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjainak életét

– jelölte ki az irányt a kormányfő.

Orbán Viktor kitért arra, hogy az emberek bizonytalanok, hiszen aggódnak, hogy vajon nem ismétlődik-e meg az, ami tavasszal volt, hogy a védekezés érdekében le kell zárni az országot. Akkor nincsen munkahely, akkor nincs iskola, akkor nincsen óvoda és akkor mindent át kell alakítani, akkor digitális oktatás van és kétséges, hogy a család megtakarításai elégségesek-e, hogy kibírják a járvány végéig. Tehát mindenki aggódik ma Magyarországon, hogy vajon a védekezésnek az eredménye nem az lesz-e, hogy megint leáll az ország. A kérdőívekből kiderült, az emberek nem akarják, hogy leálljon az ország, azt akarják, hogy működjön.

– Nekünk az a dolgunk, hogy olyan védekezést rakjunk össze, egy olyan haditervet, amely megvédi az emberi életet, és közben működőképes állapotban tartja Magyarországot. Ez lehetséges. Van ilyen haditerv, eszerint hozzuk a döntéseinket – jelezte a kormányfő. Orbán Viktor hangsúlyozta, a járványügyi szakemberek is látják, hogy most olyan tanácsokat kell adniuk a számunkra, hogy ne kelljen leállítani az országot, tehát

nem akarunk kijárási tilalmat, kijárási korlátozást, nem akarunk visszalépni a digitális oktatáshoz, hanem azt akarjuk, hogy minden a maga rendjében működjön.

– Nem mondom, hogy minden ugyanúgy tud működni, mintha mi se történt volna, de a működőképességét a dolgoknak fent lehet tartani. Ehhez persze az kell, hogy az a néhány biztonsági szabály, amelyet meghoztunk, amit előírtunk, azt mindannyian tartsuk be. Tehát ott, ahol kell, viseljük a maszkot, ott, ahol kell, tartsuk a távolságot, rendszeresen figyeljünk arra, hogy ha rosszul érezzük magunkat, ne menjünk emberek közé és így tovább. Számos szabályt hoztunk, bezártuk a látogatási lehetőségek elől a kórházakat és az idősotthonokat. Ha a boltban csak maszkban lehet együtt lenni a többi emberrel, akkor azt tartsuk be. Ma hoztunk néhány olyan döntést, amely szankciókat is elrendelt, tehát például ha valaki egy boltban nem viseli a maszkot, akkor ő is és a boltos is kap egy büntetést, és a boltos második esetben kap egy figyelmeztetést, harmadik esetben be fogjuk zárni az üzletet – sorolta a lehetséges szankciókat a miniszterelnök, aki hozzátette:

nagy tisztelettel kérik mindenkitől, hogy tartsák be a szabályokat, nem akarnak erőteljes föllépést.

Orbán Viktor kitért az iskolák működésére is. – A szülők azt szeretnék, hogy szeptemberben, normális rendben kezdje meg a működését az iskola. És ha baj van, az osztályokat kell izolálni és ne az egész iskolát zárjuk be. Tavasszal más volt a helyzet. Nem tudtuk pontosan, mekkora kárt tud okozni a vírus, ezért azt sem tudtuk, hogy az egészségügyi rendszerünk kibírja-e a nyomást, ezért az volt a normális. Emlékezhetünk rá, Nyugat-Európában ezrek, tízezrek haltak meg a kórházakban vagy a kórházak folyosóin, tömegsírokba temették őket. Magyarország jól vette az akadályt – jelentette ki a kormányfő, aki óva int mindenkit attól, hogy hirtelen gyorstalpalón virológussá képezzék át magukat.

– A döntéseket pedig úgy kell meghozni, hogy a virológus szakembereket, az orvosokat, a minisztert, a járványügyi szakembereket meghallgatjuk és az ő véleményükből hozzuk össze végül is a döntéseinket. Minden reggel föl kell hívni a szakembereket, minden héten többször össze kell velük ülni, meg kell őket hallgatni. Itt most a rugalmasság, a cselekvőképesség, az azonnali reagálás képessége a legfontosabb. Akkor alakítunk a döntéseinken, de most még a döntéseink irányát kell kijelölni, az emberek is ezt várják tőlünk, és én azt üzenem az embereknek, hogy a döntéseink iránya az egyértelmű, az országnak működnie kell – utalt arra a kormányfő, hogy nem várhatók súlyos korlátozó döntések, amennyiben nem történik drasztikus változás a vírushelyzetben.

– Nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg az idősekről. Abban minden szakember egyetért, hogy a legnagyobb veszélynek a krónikus betegségben szenvedők és az idősek vannak kitéve. Tehát nekünk külön figyelmet kell fordítanunk arra, hogy mi van velük. Ezért folyamatosan van egy járványügyi figyelőszolgálat, folyamatosan figyeljük, hogy mi történik, és ha szükséges, akkor majd hozunk korlátozó intézkedéseket, most is van az asztalon néhány. Ezek persze nem a mindennapi élet korlátozásáról szólnak, hanem mondjuk olyan kérdések, hogy 23 óra után bezárjuk-e a bárokat és a szórakozóhelyeket vagy sem. Már döntöttünk arról, hogy a kórházak és az idősotthonok látogatási rendjét átalakítva bezárjuk a kaput a látogatók előtt. Nem mehetnek be a szülők az iskolába. Októbertől minden gyermek lázát megmérjük – sorolta a védelmi intézkedéseket Orbán Viktor, aki aláhúzta: emberéletekben számol.

A tavaszi védekezéssel tízezer idős magyar ember életét mentették meg, és most sem fognak kockára tenni egyetlen életet sem, de közben az országnak működnie kell, és a két dolog együtt lehetséges.

Több mint tízezer kórházi ágy rendelkezésre áll, és vannak lélegeztetőkészülékei a kormánynak.

Budapesten üzleti modellt kell váltani

– A magyar kormánynak volt egy nagyon világos vállalása, és azt mondtam, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet fogunk teremteni. Sőt a munkahelyek száma növekedni fog az év hátralévő részében, tehát nem munkahelyeket fogunk veszíteni, hanem új munkahelyeket fogunk létrehozni, hiszen nagyon sok energiát és pénzt fordítottunk arra, hogy beruházásokat indítsunk el. A magyar vállalkozások nem meggyengülnek, hanem megerősítettük őket – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint egy helyen van komoly baj. Ez a budapesti turizmus. – Ugyanis a budapesti turizmus az majdnem száz százalékban a külföldiekre épült. Az, hogy a vendégéjszakák több mint kilencven százalékát külföldiekhez lehet kötni, az nem tartható fönn, mert a világ turizmusa nem tér vissza a régi kerékvágásba. Szerintem még 2021-ben sem, tehát Budapesten valamit másképpen kell csinálni, üzleti modellt kell váltani, külön segítséget kell adni az itteni taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak és így tovább, általában az idegenforgalomhoz kötődő szektorban dolgozóknak – mondta Orbán Viktor, aki hozzátette: amire figyelni kell még, az a családok életszínvonala.

Novák Katalin miniszter lesz

– Létrehozunk egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri pozíciót is. Az államtitkár asszony, Novák Katalin hatáskörét és lehetőségét meg kell növelnünk annak érdekében, hogy a családok életszínvonalát meg tudjuk majd védeni, és ezt a munkát majd neki kell irányítania október elsejétől – jelentette be Orbán Viktor, aki kitért a Németországból érkező kritikákra is. Úgy fogalmazott: nagy állam, nagy arc, a németek valamiért azt gondolják, ők mindent jobban tudnak. – A hosszú távú ügyekkel foglalkozunk a válságkezelés mellett, a németek idegen kultúrából érkezett emberekkel akarnak együtt élni, mi ezt nem akarjuk. Mi nem akarunk nyitott társadalmat, keresztény kultúrájú civilizációban akarunk élni – mondta a kormányfő

 

 

Íme a teljes interjú:

(Nagy Orsolya, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Van itt pénz! Tüttő 16 milliós fizetése ellenére még az ingyen benzint is drágállja