in ,

EXKLUZÍV – Az első és egyben utolsó, be nem fejezett portréfilm Lovas Istvánról (videó!)

“Rólam, az életemről, soha nem készült még film, így nem maradna mögöttem semmi, ha meghalok. Ezért nagyon örülnék annak, ha sikerülne ezt megcsinálnunk.”

“Rólam, az életemről, soha nem készült még film, így nem maradna mögöttem semmi, ha meghalok. Ezért nagyon örülnék annak, ha sikerülne ezt megcsinálnunk.” Ezt mondta Lovas István újságíró Fogel Frigyes rendezőnek, aki elkezdte forgatni azt a bizonyos filmet. Ám István kérése csak részben teljesülhetett, tragikusan váratlanul bekövetkezett halála ugyanis félbeszakította a forgatást is. Itt megnézhető a töredékfilm, az a félóra, amit a rendezőnek sikerült rögzítenie.

Lovas István a felvételen többek között arra biztatja az újságírókat, írjanak bátorsággal, ne féljenek a retorzióktól.


Fogel Frigyes rendező készítette volna el a kérlelhetetlenségéről és csillapíthatatlan igazságkereséséről ismert Lovas István újságíróról szóló portréfilmjét, ám a publicista tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt félbeszakadt a forgatás, így a legszemélyesebb kérdések feltevésére sem kerülhetett sor.

Néhány hónappal ezelőtt elkezdtem forgatni egy portréfilmet Lovas Istvánról. Abban állapodtunk meg, hogy a választások után folytatjuk a már megkezdett felvételeket.”

– írta a rendező a PestiSrácok.hu-nak. Az félkész film nyersanyagában azonban Lovas megrendítő őszinteséggel beszél arról, hogyan próbálták meg ellehetetleníteni pályafutása során, milyen lejárató hadjáratok indultak ellene nap mint nap az ellenzék részéről, s mindezek ellenére a családjának köszönhetően hogyan tudott kimászni a gödörből, és újult erővel folytatni azt a küzdelmet, amiben élete végéig rendíthetetlenül harcolt. A harminc perces nyersanyagban Lovas a nyugati média kaotikus állapotát is elemzi, párhuzamba állítva a Magyarországot jellemző sajtószabadsággal. Azt mondta többek között:

Rengetegen azt hiszik, hogy ha valamit bátrat csinálnak, majd retorzió éri őket. Pedig a bátorság rettentően fontos dolog. Meg kell próbálni, mert sokkal könnyebb leírni valamit, mint félve tartogatni. Én is szabadon dolgozhatok, a szerkesztőim nem is feltételezték soha, hogy megmondhatják, mit csináljak. Nem sok újságírót látok, aki teljes bátorsággal azt ír. Azt javaslom a kollégáknak: vegyenek példát a tisztességes újságírókról.

Lovas Istvánnal a PestiSrácok.hu szerkesztősége kiváló emberi és szakmai kapcsolatot is ápolt. A népszerű publicista többször is nyilatkozott portálunknak, cikkeit, sajtószemléjét rendszeresen szemléztük és közreadtuk, írásai ugyanis hiánypótlóak voltak, még akkor is, ha nem értettünk egyet vele mindenben. Lovas István olyan ügyeket és sztorikat tálalt és tárt a magyar nyilvánosság elé, amelyeket súlyuknál és témájuknál fogva a nyugati mainstream médiumok is elhallgattak. Lovas István 2017 áprilisában a PestiSrácok Polbeat című élő műsorának is vendége volt, amelyben Stefka Istvánnak és Szarvas Szilveszternek arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártok szerepét átvették az erőszakra uszító balliberális médiumok.

A vezető kép Fogel Frigyes filmjének kockája.

(Ambrus Petra, pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

NAGY IGAZSÁG – Novák: Vona a Jobbik Gyurcsány Ference

BRÉKING – Így szól a müezzin München főterén, a Mária téren (videó) – “Bevették” az iszlamisták München főterét