in ,

Elfoglalta a radikális baloldal az ellenzéket

A radikális baloldal vette át az uralmat a magyar ellenzéken belül

A radikális baloldal vette át az uralmat a magyar ellenzéken belül. Hadházy Ákos, aki Gyurcsány Ferenc mellett a magyar baloldal vezetője lett, már azt is megengedi magának, hogy az autójával megpróbáljon elgázolni egy újságírót. Az ügyben már nyomozás is zajlik. A szélsőbaloldal radikális vezéralakjai (Hadházy Ákos, a jobbikos Jakab Péter, a két Párbeszéd-képviselő – egyébként Karácsony Gergely párttársai – Szabó Tímea és Tordai Bence, és bizonyos értelemben Gyurcsány Ferenc) mára teljesen kiszorítottak minden józan hangot az ellenzéki térfélről. Soha nem látott alpári megnyilvánulásokat tesznek baloldali politikusok, és ezeknek a kijelentéseknek semmilyen következménye sincsen. Hadházy vezetésével tehát a szélsőbaloldal vette át az uralmat az ellenzéki térfélen.

Már az ügyészség nyomoz Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő ellen, aki a múlt heti ellenzéki-dudálós tüntetésen – a felvételek tanúsága szerint – el akarta ütni Bede Zsoltot, a Vadhajtások tudósítóját azután, hogy Bede egy nyugtatót próbált elhelyezni Hadházy autójának szélvédőjén. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy nappal az incidens után, április 21-én közúti veszélyeztetés vétsége miatt nyomozást rendelt el. Később azonban átadták az ügyet a mentelmi joggal érintett személyek ügyében nyomozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségnek.

Átvette a szélsőbaloldali radikalizmus az uralmat az ellenzéki oldalon

Hadházy ezen újabb akciója is azt bizonyítja, hogy mígkorábban az ellenzéki politikusok megmaradtak a törvényes kereteken belül a tiltakozásoknál, addig az elmúlt időszakból egyre több olyan esetet lehet látni,  amelyek azt mutatják, az ellenzékben háttérbe szorították a mérsékeltebb politikusokat, és a szélsőbaloldali radikálisok lettek a vezetők.

 

Hadházy már régóta nem arra használja a parlamentet, amire egy képviselőnek kellene. Jó példa erre, hogy idén február 17-én ismételten megpróbálta megzavarni az Országgyűlés ülését.

 

 

A korábban trágár feliratot felmutató képviselő akkor is táblákkal érkezett, és a fideszes képviselők felszólalása alatt ezeket lógatta be a sajtópáholyból a házelnöki pulpitus fölé.Hadházy egyébként korábban kijelentette, hogy nem vesz részt normális módon az Országgyűlés ülésein, de ennek ellenére a több mint egymillió forintos fizetését felveszi.

Botrányokozásban nagyon jó az ellenzék

Az ellenzék radikalizálódását az Országgyűlésben folytatott tevékenységén is jól nyomon lehet követni. 2018. december 12-én egész napos botrányt csináltak a szélsőbaloldali képviselők a parlamentben, élen Hadházyval, Tordai Bencével és Szabó Tímeával. Akkor az ellenzéki képviselők részben a miniszteri padsorok, részben az elnöki pulpitus előtt álltak, folyamatosan sípoltak és kerepeltek. Akciójuk ellenére a kormánytöbbség azon a napon minden fontos törvényt el tudott fogadni. Az ellenzéki képviselők a parlamentbeli randalírozás után az MTVA székházához vonultak.

Az egész akció egyik vezetője már akkor is a trágár Hadházy Ákos volt.

 

 

„Ne csináljanak cirkuszt a parlamentből”

A szélsőbaloldali ellenzék tavaly október 21-én folytatta a botrányos viselkedését a parlamentben. Akkor Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával vette kezdetét az Országgyűlés munkája. A miniszterelnök beszéde alatt a korábban LMP-s, jelenleg független Hadházy Ákos trágár feliratot tartalmazó táblát mutatott fel. Kövér László házelnök rendre utasította Hadházyt és az ellenzéket, emlékeztetve, hogy a pulpituson százéves golyónyom árulkodik az ellenzéki felelőtlenségről és hazafiatlanságról, a háborús politikáról.Ne csináljanak cirkuszt a parlamentből, aki pedig erre nem képes, forduljon szakemberhez!– mondta Kövér László, akinek többször is el kellett vennie a szót az ellenzéki képviselőktől a Ház méltóságát sértő megjegyzéseik miatt.

A szélsőbaloldal azonban ezt követően sem fogta vissza magát. Az üvöltözésben Vadai Ágnes (DK), Szabó Tímea (Párbeszéd), Arató Gergely (DK) és Tordai Bence (Párbeszéd) járt az élen.

Aztán többszöri felszólítás után a házelnök kénytelen volt megvonni Jakab Pétertől a szót. Jakab Péter az azonnali kérdések órájában is folytatta a randalírozást, a miniszterelnök a válaszában nem véletlenül mondta:

Mindig óvatos voltam, hogy kisnyilasnak tekintsem önöket, de most már ez egyértelmű, hiszen a kisnyilas onnan ismerszik meg, hogy ha az érdekei úgy kívánják, összeáll a kommunistákkal.

Szél Bernadett az EMMI épületébe rontott be

Hadházy mellett gyakori résztvevője az ellenzéki anarchista akcióknak Szél Bernadett is. Többek között tavaly decemberben Hadházyval  és Szabó Szabolccsal úgy döntöttek, hogy berontanak az Emberi Erőforrások Minisztériumába. Szél közösségi oldalán dicsekedett el ezzel. Az országgyűlési képviselőket egyáltalán nem zavarta, hogy közben folyt a parlamenti munka, amiben nekik is részt kellett volna venniük.

Szabó Tímea legutóbb alpári stílusban a határon túli magyarokra rontott rá, de arra is volt példa, hogy Dömötör Csabának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárának arra a mondatára, hogy 53 százalék tüntette ki bizalmával a kormánypártokat (a 2019-es EP-választáson), azt kiabálta be, hogy „akkor mi van?”, Dömötör higgadtan megjegyezte: ez a demokrácia, képviselő asszony, és szokjon hozzá.

 

 

A parlamenten kívül is zajlik az ellenzéki gyűlöletkampány

A szélsőbaloldal azonban nem csak az Országgyűlésben gyűlölködik teljes erővel. Alább olvashatják rövid gyűjtésünket, és Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kijelentését leszámítva mindegyik az elmúlt hetekben született.

 

  • Sok a patkány Magyarországon.” (Bangóné Borbély Ildikó, MSZP)
  • „Jó kreténnek lenni, büszke vagy magadra?” (Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc ügyvédje)
  • „Ez az ember embernek is hitvány, nem parlamenti képviselőnek, embernek is hitvány” (Korózs Lajos, MSZP)
  • „Ti mi az anyátokat csináltatok az elmúlt hónapban?” (Harangozó Tamás, MSZP)
  • „Megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.” (Szarvas Koppány Bendegúz, Momentum)

És ez csak néhány példa arra az egészen elképesztő alpáriságra, amit a szélsőbaloldaliak műveltek az elmúlt időszakban.Ami közös ezekben a megszólalásokban, hogy egyik esetben sem távolította el a radikális képviselőt pártja a közéletből, de még csak fel sem szólították a gyalázkodó politikust a lemondásra. 

Mindez pedig szintén azt mutatja, hogy mára az ellenzéken belül Gyurcsány Ferenc mellett a szélsőbaloldali Hadházy Ákos vette át a vezetést.

 

(origo.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Megvan az első baleset az “új” Üllői úton. Betontömbnek ütközött hajnalban egy autó. Budapest mindenkié!

Jön az RNA kényszeroltás!? Németországban már kész a törvénytervezet – Videó