in ,

CSALÓ LYOBBIK – Vona Gábor kampányára herdálta el a Jobbik az adományokból befolyt összeget

Becsapta a választóit

Vona Gábor kampányára herdálta el a Jobbik az adományokból befolyt összeget

Morális értelemben ennél lejjebb már nem biztos, hogy képes tovább süllyedni a párt, de ki tudja.

A Jobbik elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton az ATV Egyenes Beszéd című műsorábanelismerte, hogy a százmilliónál is több adománypénzt, melyet azután fizettek be a párt támogatói a Jobbiknak, hogy kiszabta rá az Állami Számvevőszék a bírságot, lényegében

nem arra a célra használták fel, amelyet amúgy megígértek, magyarán hazudtak és csaltak.

A pénz kérdése azért sem elhanyagolható, mert miközben Volner János arról beszélt, hogy ezt a pénzt mindenképp az ÁSZ-bírságra költik majd, Novák Előd már arról írt, hogy

a párt ezt a pénzt már rég elherdálta, felélte.”

A műsorvezető azon kérdésre, hogy erkölcsileg hogyan tud a pártvezetés elszámolni azzal, hogy azt a pénzt, amit az adakozók az ÁSZ-bírság kifizetésére adták, végül nem arra költötték, Gyöngyösi Márton azt mondta:

ezt a pénzt azoknak, akik azért adták a pénzt, hogy az ÁSZ-bírságot törlesszük belőle, vissza fogja fizetni a párt.”

Arra viszont már nem tért ki érdemben, hogy ez technikailag miként kivitelezhető, és hogy mi lesz a Magyar Posta irányában felhalmozott, több tízmilliós tartozással.

(888.hu, Sümeghi Lóránt)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

MEGSZAVAZTÁK – Az ország szuverenitását és biztonságát garantálja az alaptörvény-módosítás és a Stop Soros

NEM STADION – 12 milliárdból gyönyörűen megújul a budapesti Párizsi udvar