in , ,

Brutális nemzetközi pofon a baloldalnak – Centrista Demokrata Internacionálé határozatban ítélte el a magyarországi baloldali pártok együttműködését a Jobbikkal

Nem lehet az értékeket felrúgni

A VILÁG KERESZTÉNYDEMOKRATÁI ELÍTÉLIK A BALOLDALI ÖSSZEFOGÁST.
A világ kereszténydemokrata erőit – így a hazai kormánypártokat és az Európai Néppártot – tömörítő Centrista Demokrata Internacionálé határozatban ítélte el a magyarországi baloldali pártok együttműködését a Jobbikkal. – Bizony vannak vörös vonalak, a hatalomért és a pénzért történő koalíciókötés nem történhet minden létező érték felrúgásával – kommentálta az állásfoglalást Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek. A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint idő kérdése, hogy a Jobbikkal felturbózott Gyurcsány-koalíció uniós szövetségesei is megszólaljanak az ügyben, ugyanis a szóban forgó, európai szintű pártoknak is politikai káruk származik a szövetség létéből.

A hatalom megszerzéséért nem lehet mindent sutba dobni, nem lehet minden értéket kihajítani az ablakon. Európában sehol nincs példa a Gyurcsány-koalícióhoz hasonló politikai összebútorozásra. A Centrista Demokrata Internacionálé (CDI) határozata is azt mutatja, hogy bizony vannak vörös vonalak, a hatalomért és a pénzért történő koalíciókötés nem történhet minden létező érték felrúgásával – így reagált lapunknak Deutsch Tamás arra, hogy a világ kereszténydemokrata erőit tömörítő nemzetközi szervezet határozatban ítélte el a magyarországi baloldali pártok együttműködését a Jobbikkal.

A csütörtök este megfogalmazott határozatában az áll: „a CDI elítél minden, az európai szocialista és liberális pártok és az idegengyűlölő, antiszemita és Európa-ellenes szélsőséges mozgalmak közötti együttműködést, és egyben elítéli kifejezetten a magyarországi baloldalt, amiért választási szövetségre lépett az antiszemita és rasszista ideológiájáról ismert Jobbikkal”.

A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője ezt megerősítve hangsúlyozta:

a rasszista, szélsőjobboldali, antiszemita politikai erőkkel való együttműködés valóban kizárt kellene, hogy legyen. Deutsch Tamás emlékeztetett arra is, hogy a CDI-nek regionális tagszervezete a kontinens legnagyobb pártcsaládja, az Európai Néppárt is.

 

 

 

 

 

Felvetésünkre, hogy a magyar ellenzék európai szövetségesei – így az Európai Parlament szociáldemokrata, liberális és zöld frakciói – meddig hunyhatnak szemet az együttműködés felett, a Fidesz politikusa elmondta: a dolog csak idő kérdése, ugyanis a szóban forgó európai szintű pártoknak előbb vagy utóbb politikai káruk származik a Jobbikkal felturbózott Gyurcsány-koalíció létéből.

– A németországi szociáldemokratáknak politikai öngyilkosságot jelentene bármilyen együttműködés rasszista, antiszemita pártokkal. Ez az Emmanuel Macron-féle franciaországi liberálisokra is igaz, számukra is elfogadhatatlan lenne az efféle szövetséges. Az európai szocialisták soraiban ülő MSZP és Demokratikus Koalíció, valamint a Renew Europe-beli Momentum viszont épp ilyen politikai együttműködést hoztak létre – emlékeztetett Deutsch Tamás, aki elmondása szerint maga is várja az európai reakciókat a magyarországi baloldal elfogadhatatlan és képtelen koalíciójára.

A delegációvezető arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet: a magyar baloldal képviselői Brüsszelben tonnaszám gyártanak álhíreket a Fideszről, majd ezekkel „revolverezik” az Európai Néppártot. Viszont az ő esetükben nem fake news, hanem a valóság, hogy politikai szövetséges cimborájuk lett Jakab Péter és a Jobbik – emlékeztetett, egy látványos párhuzammal azt is hozzátéve: a CDI által frissen elítélt baloldali összefogás olyan, mintha Franciaországban Emmanuel Macron és Marine Le Pen bútoroznának össze a politikai zsákmányszerzés érdekében.

A Centrista Demokrata Internacionálé határozatában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy „azok a magyarországi baloldali és liberális pártok, amelyek az elmúlt években elhatárolódtak a szélsőjobboldali Jobbiktól, most arra törekszenek, hogy a szélsőjobbot egy lehetséges jövőbeli kormánykoalícióban hatalomba segítsék”. Mint azt az azóta közzétett dokumentumban írták, arra szólítanak fel minden politikai erőt, hogy tartsák fenn, és garantálják a diszkrimináció, rasszizmus, antiszemitizmus és szélsőségesség minden formájával szembeni zéró toleranciát.

 

Közös irány

A NATO és az Európa Tanács alapítása előtt, 1947-ben az európai egyesülés jegyében alakult meg az első hivatalos nemzetközi kereszténydemokrata szervezet Belgiumban, az Új Nemzetközi Csapat. Négy év elteltével, 1951-ben megalakult az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Közgyűlése, magának az Európai Parlamentnek az elődintézménye. Ezt követte 1953-ban a Kereszténydemokrata Képviselőcsoport létrehozása, amely értelemszerűen az EP vezető csoportjának, az Európai Néppárt frakciójának az elődje. A következő fontos dátum 1961 – a Kereszténydemokrata Világunió megalakulása (már az európai integrációtól függetlenül), amely aztán ’82-ben átalakult Kereszténydemokrata Internacionálévá, ’99-ben pedig felvette a ma is használatos nevét, a Centrista Demokrata Internacionálét (CDI). A CDI célja a kereszténydemokrata és demokrata szellemiség terjesztése, összefogása, hálózat- és kapcsolatépítés a közös irányt képviselő pártokkal.

 

 

(Judi Tamara, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ebből is nyivákolás lesz: a diplomás gyed után sem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak

Bayer Zsolt arról, hogy miért is állt össze idehaza (is) a baloldal a szélsőjobbal