in

Botrány! – Troll: Állami pénzből folytatnak kormányellenes propagandát az egyetemeken

Újra terítéken az oktatás

Újra terítéken az oktatás, de most egy másik aspektusból vették azt elő. A 888.hu-ra írtak diákok, illetve az egyik ottani munkatárs is, akik azt mondják, az objektív oktatási tananyag mellett találkoznak baloldali eszmékkel a tananyag keretében, azok viszont nem kapcsolódnak a témához. Többek között ezzel kapcsolatban is kifejezte véleményét, az ECHO TV Troll című műsorának csapata, Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa, Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese, Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.

A DK közleményben reagált, amelyben azt írták ez a helyzet az ’50-es éveket idézi.

Pindroch Tamás azt mondta: nekik mindenről Rákosi jut eszükbe. Magyarországon visszaszorultak az egyetemekre, NGO-ba és visszaszorultak szinte minden politikai funkcióból a liberálisok és ezért itt osztják az észt.

A diákok pedig nem tehetnek semmit, nem szólalhatnak fel, mert az a tanár még vizsgáztatni fogja őket – tette hozzá a Figyelő főmunkatársa.

Szarvas Szilveszter arról beszélt, néhány hónappal ezelőtt, amikor G. Fodor Gábor és a 888.hu csapata írt egy posztot egy MSZP-s politikusról és annak családjáról, azután G. Fodor Gábort feljelentették és kitiltották az egyetemről, nem tarthatott már órákat. Pont Gyurcsány Ferenc és a DK, meg az összes többi szemétláda ne „spiclitempózzon”, ne ’50-es évekezzen, mert pont amit G. Fodor Gáborral csináltak az az ’50-es évek. Az, hogy ő már nem taníthat egyetemen amiatt a poszt miatt.

Boros Bánk Levente kiemelte, sok olyan elem van, aminek nem lehetne helye a felsőoktatásban és a tudományos életben. Sose tagadtam, hogy a nemzeti oldalhoz tartozom, a kommunista tanárnő pedig bevallottan adott egy jeggyel rosszabbat – idézte fel személyes tapasztalatait Boros Bánk Levente. Amikor viszont tanított kínosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se jelenítsen meg ideológiai tartalmat órán.

Ami valóban vérlázító, hogy ezek a mi pénzükön ülnek ott és nemcsak a felsőoktatási intézményekben, hanem a tudományos akadémián is, valamint annak a szakosított intézeteiben. Az állam tartja el és kormányellenes propagandát folytatnak.

Érdemes lenne egyszer végig menni a tudományos akadémia tagjait hogyan is választják ki egymást, ez a kommunista rendszerben gyökerezik. Egy kontraszelektált brigád, akik most a tudomány függetlenségének oltára mellől oszt mindenkit.

(forrás:www.echotv.hu)

Magyar csoda – Gyertyagyújtás és fényfestés a Vörösmarty téren

Tőkés keményen kiosztotta az ünneplésre készülő románokat