in ,

Biztonságpolitikai tanácsadó: 2022-ben a titkosszolgálatok szerepe perdöntő lesz

2022 tavaszán országgyűlési választások lesznek hazánkban.

2022 tavaszán országgyűlési választások lesznek hazánkban. Az elmúlt harminc év során már megtanultuk, hogy a választási kampány – finoman szólva – nem minden esetben az érvek, eredmények, hibák tisztességes csatájáról szól. Már azt is elfogadtuk, hogy külföldi, jórészt tengerentúli kampányguruk és stábjaik is segítik a küzdő feleket. Ők azok, akik pénzért és nem elvi alapon állva teszik a dolgukat. Ezért aztán nekik csupán az eredmény számít, mert csak a sikeres csapatot hívják a következő ország választási csatájába. Végigcsinálnak egy kampányt, majd odébbállnak. Zsoldosok, hideg, profi szakemberek, akik pontosan ismerik a játékszabályokat, tudják, meddig mehetnek el.

Az elmúlt évtizedek során a nemzeti oldal már a saját bőrén megtapasztalta az övön aluli ütéseket. Emlékeznek még? Orbán Viktor megverte a feleségét. Kövér László köteles beszédet mondott. A zámolyi romáknak menekülniük kellett az országból. A sort lehetne folytatni, de felesleges. Az idő bebizonyította, hogy egyik sem volt több, mint mocskos trükk a választók befolyásolására. De a módszer működött. Azért, mert az emberek többsége kritika nélkül elhitte, amit olvasott. Ahogy azonban elkezdik kiismerni az egyszerű hazugságokat, úgy válik egyre rejtettebbé, összetettebbé és egyre brutálisabbá a technológia. Ma már diktatúrát épít a kormány, ki akarja léptetni az országot az unióból, elutasító a multikulturális világgal szemben, sőt veszélyes vakcinákkal oltatja be az embereket. Ezt is megértjük, megkezdődött a választási kampány. Az őszi hónapoktól ez csak rosszabb lesz.

Tartok tőle, hogy ez a kampányév még olyan meglepetéseket is tartogat, ami messze túlmutat a normális választási küzdelem keretein. Egyre inkább látható, hogy ez már nem csupán magyar belpolitikai küzdelem, hanem a nemzetközi színtéren is kiemelt figyelem kíséri. Nyilvánvaló, hogy az ország gazdasági függetlenségének visszaszerzése, az IMF pórázának elvágása sokaknak nem tetszik. Csakúgy, mint a migrációs áradat megállítása, a genderideológia elutasítása, a keleti nyitás politikája, a keresztény-nemzeti értékek védelme. Ezért aztán nagy valószínűséggel megjósolható, hogy külföldi állami szervezetek és multinacionális gazdasági érdekcsoportok idegenlégiós csapatai is megkísérelnek majd aktívan beavatkozni a választásokba.

Rod Dreher amerikai író az elmúlt napokban adott terjedelmes interjút e lap hasábjain. Az igen érdekes beszélgetésből nekem egy mondat szúrt szemet: „Még régi vágású republikánusoktól vagy hírszerzői körök konzervatívjaitól is hallani ilyesmit Amerikában: meg kellene buktatnunk Orbánt.” Félelmetes. Különösen ha hozzátesszük, hogy már a demokraták liberálisai kormányozzák az Egyesült Államokat.

Tudjuk, hogy 2011-ben az arab tavasz néven elhíresült de­stabilizációs hullám miként sodorta polgárháborúba és döntötte nyomorba Észak-Afrika és a Közel-Kelet államait, aminek negatív hatásait ma is megszenvedi a világ és főként ­Európa. Majd 2014-ben a Majdan-forradalma hasonló forgatókönyv szerint tette tönkre gazdaságilag, politikailag és katonailag Ukrajnát. A múlt év során pedig Fehéroroszországban vették elő a már többször használt receptet, de ez most nem működött. Főként Oroszország határozott fellépése miatt.

Az elmúlt hónapok híre volt, hogy az Egyesült Államok újra elindítja a Szabad Európa rádió magyar adását. Németország pedig a Deutsche Welle magyar nyelvű híreivel szeretné „segíteni” a magyarok hiteles tájékoztatását. Ezt már ismerjük, ideológiai alapon befolyásolni az embereket. Nem elegáns dolog, csak a játékszabályokat kreatívan értelmezik, de még nem szegik meg a törvényeket.

Ám az aktív beavatkozás bármely állam részéről már teljesen más kockázati szintet jelent. Az mindegy, hogy a világ mely égtája felől próbálnak nyomást gyakorolni a magyar választások menetére. Mert a hatályos magyar jogszabályok szerint mindegyik a nemzeti szuverenitásunkat fenyegeti. Ezért a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknak éberen őrköd­niük kell a választások tisztasága felett. A feladat nem egyszerű. Hazánk gazdaságilag, földrajzilag nyitott ország. Mint NATO- és európai uniós tagország, egyértelmű a politikai és katonai értékrendszerünk, elkötelezettségünk. De ez nem jelentheti azt, hogy tétlenül szemléljük az ellenérdekelt szolgálatok aktív műveleteit. Az elmúlt évek során több – főként konzervatív – politikus karrierje ért szomorú véget aktív műveleti csapdák eredményeként. Elég csak az Ibiza-ügybe belebukott Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár ügyére emlékeznünk. Hiába derült ki napjainkra, hogy manipulált, megvágott felvételt tálaltak róla az ismeretlen megrendelők, politikai karrierje derékba tört. A csapda hatékonyan működött. Ahogy sajnálatos módon nálunk is megjelent már ez a módszer. Nem hihetjük el, hogy a Brüsszelben vagy az Ad­rián készült felvételek lelkes oknyomozó újságírók vagy sértett alkalmazottak művei lennének.

Az elmúlt évtizedek során nálunk is olyan szervezetek kezdtek működni, amelyek adott esetben kiváló fedést adhatnak titkos műveletek végrehajtásához. A magyar állampolgársági törvény alapján pedig a világ legeldugottabb sarkából is bárki hazatérhet ősei szülőföldjére. Ami az esetek döntő részében teljesen rendben lévő dolog. Ám mindig lehetnek, akik ezt a lehetőséget kihasználva, ezzel visszaélve, ki tudja, kik által befolyásolva kapcsolódnak be a belpolitikai életbe és futnak be villámkarriert.

Még egy szűk, de borzasztóan nehéz év áll előttünk a választásokig. Az illetékes hatóságoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy külső befolyástól mentes, tisztességes küzdelem legyen. Amit a választók döntenek el, nem pedig aktív titkosszolgálati műveletek. A felelősségünk közös.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

 

(Horváth József, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Brávó! A főpolgármester ezt is elcs*szte: idén nem járnak a BKV-hajók

Pilhál jelzői Fegyőrről: izgága, röhejes, tápos, felkészületlen, tehetségtelen, gerinctelen