in , ,

BEVÁNDORLÁS – Szijjártó beszólt az ENSZ-nek

A külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, hogy a tartalmi kérdéseken túl komoly legitimációs problémákat is felvet António Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozata

Szijjártó: a kormány a migráció megállításában és nem az ösztönzésében érdekelt

Az ENSZ-főtitkár a nyilatkozatában lehetőségnek nevezi a migrációt, hiszen erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat”

– idézte fel Szijjártó Péter, majd erre reagálva közölte, ez azért vet fel legitimációs problémákat, mert a világszervezetben éppen most foglalkoznak azokkal az irányelvekkel, amelyek mentén a későbbiekben kezelnék a migrációt.

Fotó: MTI Fotóbank

A külügyminiszter megengedhetetlennek tartja, hogy a vita előtt már a főtitkár eredményt hirdet úgy, hogy amúgy világosan tisztában lehet azzal a ténnyel, hogy ebben a kérdésben semmilyen módon sem élvezi a tagállamoknak egyöntetű egyetértését.

Felmerül a kérdés, egyáltalán érdemes-e részt venni ezeken a tárgyalásokon. Ha úgy fogjuk látni, hogy a véleményünket ebben a rendkívül fontos kérdésben a jövőben is figyelmen kívül hagyják, akkor annak a megfontolását javaslom majd a kormánynak, tekintsük át, hogy ezeken a tárgyalásokon van-e értelme részt venni”

– közölte a miniszter, aki szólt arról is, a magyar kormány a migráció ösztönzése és szervezése helyett annak megelőzését, megállítását szeretné elérni, ezt képviselik az ENSZ-ben is.

Szijjártó Péter szerint súlyos a helyzet, hiszen a már említett egyeztetést olyan, az ENSZ-közgyűlés által elfogadott politikai nyilatkozatra akarják alapozni, amelyben szerepel például az is, hogy az országok ne kriminalizálják a tiltott határátlépést, s a bevándorlók befogadásának szabályait is lazítanák.

Az említett ENSZ-dokumentumban az is benne van, hogy a migrációs útvonalaktól távol eső országok is fogadjanak be menedékkérőket, és pozitívan emelik ki a civil szervezetek (NGO) szerepét”

– mondta a külügyi tárca vezetője.

A diplomáciai vezető szerint Magyarország továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a migráció rossz dolog és azt tartja fontos feladatának, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát szavatolni tudja.

(forrás: 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Gaby gyógyszere elgurult: csak ő tudja legyőzni a kormányt, “félszívűek és féleszűek nem”

Utált ellenzék – Nézőpont Intézet: Gyurcsány és Vona a legelutasítottabb két pártelnök