in ,

Az ellenzék vinnyoghat: történelmi fordulat a magyar kivándorlásban, többen jöttek haza tavaly, mint ahányan elmentek

Már 2018-ban látszottak annak jelei, hogy jelentős fordulat állt be – közölte a Portfolio.hu.

A lap azt írja, hogy a KSH adatai szerint a pozitív tendencia 2019-ben is folytatódott, a 21 900 kivándorló mellett 23 200-an tértek haza olyanok, akik korábban elmentek, vagyis régóta először volt pozitív az egyenleg. 2019-ben 21 900 magyar állampolgár vándorolt ki külföldre, ami majdnem kétezerrel kevesebb a 2018-as adatnál. Emellett 23 200 olyan Magyarországon született állampolgár vándorolt vissza, akik korábban elmentek – derül ki a KSH friss adataiból.

A Portolio.hu szerint a mostani adat érdekessége, hogy a tavalyi első közléshez képest jelentősen módosították a 2018-as számokat. Egy éve a KSH 18 150 kivándorlóról és 20 ezer hazatérő magyarról számolt be, azonban mindkét adatot felfelé korrigálták 23 800-ra, illetve 23 400-ra. Vagyis ezek szerint 2018-ban mégsem volt totális fordulat a kivándorlásban, a módosított adatokkal továbbra is negatív volt az egyenleg, csak tavaly fordult pozitívba.

Az egyértelműen látszik az utóbbi években, hogy a korábbi jelentős, 5-10 ezer fős kivándorlási egyenleg stagnálásba váltott mostanra

– írták.

Hozzátették: a KSH adatai szerint a kivándorló magyarok 34%-a Ausztriát, 28%-a Németországot és 13%-a az Egyesült Királyságot választotta új otthonának. Ez azt jelenti, hogy 2018-hoz képest kicsit csökkent Németország és az Egyesült Királyság vonzereje, amivel párhuzamosan Ausztria részesedése nőtt. Azt írják, hogy tavaly már a német statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint is csökkent az országban élő magyar állampolgárok száma hosszú évek növekedése után. Közben viszont Ausztriában majdnem ötezerrel nőtt az ott élő magyarok száma 2019-ben, így meghaladta a 87 ezret. A fenti számok is alátámasztják a KSH következtetéseit arról, hogy enyhülhet a kivándorlási nyomás, illetve elindult egy átrendeződés a célországok között Ausztria javára – írta a Portfolio.hu

Hangsúlyozták: a külföldi statisztikákból a hazatérő magyarok számáról kevesebb információt kaphatunk, a legtöbb ország nem közli a visszavándorlást, legfeljebb azt, ha egy magyar külföldre költözött, de az jelenthet másik célországot is. Így ebben teljesen a KSH statisztikájára kell hagyatkoznunk, írja a Portfolio.hu, hozzátéve, hogy a statisztikai hivatal kimutatása szerint 2019-ben 23 200 korábban kivándorolt, Magyarországon született magyar állampolgár vándorolt vissza. A visszavándorló magyarok 30%-a Ausztriából, 28%-a Németországból és további 21%-a az Egyesült Királyságból tért haza. A 2018-as adatokhoz viszonyítva a Németországból visszatérők aránya emelkedett a csoportjukon belül, miközben az Ausztriából és az Egyesült Királyságból visszavándorlók aránya kismértékben csökkent. Egyelőre egész Európa csak találgat a koronavírus lehetséges gazdasági hatásaival kapcsolatban, kevés konkrét adat áll rendelkezésre.

Elsőre a hazavándorlási hatás erősebbnek tűnik, vagyis a járvány az utóbbi évek magyar szempontból kedvező tendenciáit erősítheti fel

– írta a Portfolio.hu.

(mandiner.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Budai jogerősen nyert a maffiózó, bűnöző Czeglédy ellen