in , ,

Az ellenzék már a migránsok szavazataira hajt

Amikor több irányból kiderült az, hogy az ellenzék pártjai adatokat szereznek az üresen álló állami és magán ingatlanokról, sőt legújabban a nyaralóövezetekben (például a Balaton körül) található téliesített magáningatlanok, nyaralók után is érdeklődni kezdtek, érthetetlennek találtam, hogy ez miért is jó nekik.

Amikor több irányból kiderült az, hogy az ellenzék pártjai adatokat szereznek az üresen álló állami és magán ingatlanokról, sőt legújabban a nyaralóövezetekben (például a Balaton körül) található téliesített magáningatlanok, nyaralók után is érdeklődni kezdtek, érthetetlennek találtam, hogy ez miért is jó nekik.

Ezzel beismerik, nemcsak azt, hogy tízezer migránst azonnal befogadnának, hanem azt is, hogy előkészületeket tesznek több százezer további migráns Magyarországra telepítésére.

Mindannyian tudjuk, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egy, a nyugatot feltétel nélkül kiszolgáló bábkormány kerül az ország élére, valamint a magyar középosztályból, a magyar államból ki lehet préselni annyi pénzt, hogy ezt a fél milliónyi, zömében muszlim férfit németországi színvonalon segélyezzük és biztosítsuk a lakhatásukat. Aztán még azt is ki kell majd kényszeríteni a magyar lakosságból, hogy eltűrje a no-go zónák kialakítását, továbbá a közbiztonság, ma még elképzelhetetlen mértékű, megromlását.

Erre az egyedüli lehetőség az, hogy mondjuk a Karácsony -féle bábkormány az erőszakszervezeteket bevetve, vagyis a Gyurcsány metódust alkalmazva megpróbál polgárháborút indítani a saját lakossága ellen.

Ugyanis, lehet, hogy sokan nem szeretik Orbán Viktort, sokan szeretnének kormányváltást, de 30-40 százalékos életszínvonal esést és milliós muszlim bevándorlást talán túl nagy árnak éreznek még ők is ezért.

Akkor mégis miért tesznek meg mindent, függetlenül a kampányérdekeiktől, hogy a lehető leggyorsabban megkezdhessék a betelepítéseket, ha véletlenül kormányra kerülnek?

Ennek okai részben pszichiátriaiak, részben pszichológiaiak.

Pszchiátriai értelemben ezek az emberek a hatalom akarásának élnek, a hatalom, vagy annak egy kis darabkája  a minimális énkiterjesztési követelésük, mert hatalom nélkül rabnak érzik magukat, hiszen nem az van amit ők akarnak, hanem amit mások.

A liberális, a bolsevik és a nyilas gondolkodásmód ebben tökéletesen azonos.

Vona nyilvánvalóan már régóta muszlim, aki Allah akaratát teljesíti be, számára a muszlimok erősítést jelentenek, meg van róla győződve, mint az első magyar muszlim párt vezetője, hogy a mollahok arra buzdítják majd a mecsetekben a muszlimokat, hogy a Jobbikra szavazzanak.

Pszichológiai értelemben Vona tudja, hogy ha most elbukik, akkor a politikai karrierjének vége, elmehet üvöltő dervisnek Törökország valamelyik sivatagosabb részére. Láthatólag képtelen kezelni azt a kognitív disszonanciát, hogy valamennyire azért látszólag a bevándorlás ellen kell beszélnie. De láthatólag sokkal hitelesebb lesz, amikor az erdélyi magyarok ellen beszél vagy a kerítés hatástalanságát bizonygatja. Ez utóbbihoz hozzágondolja, hogy ha hatástalan, akkor le kell bontani (mert pl. akadályozza az ürgék szabad mozgását), és egyből egy boldog negyedmosoly jelenik meg a törökös szakállas orcáján.

Gyurcsány Európai Egyesült Államokat akar, tehát neki semmiféle nemzeti érzülete sincs, ő is szavazóimportként tekint a muszlimokra. Miután kiváló előadóművész és felülmúlhatatlan ripacs, bízik benne, hogy a muszlimokat is meg tudja majd szólítani, például Jumurdzsák szomorú történetével, akit kvázi egy magyar, gyaur nő kergetett a halálba, ezért minden rokonszenvünket megérdemli.

Szintén futóbolond rajongót az sem érdekli, ha nekik kell befogadniuk a komplett ISIS-t ha a Fletó azt mondja.

Karácsony Gyula-Molnár Gergely tandem egyetlen ambíciója, hogy bekerüljenek a parlamentbe, mert érzik, hogy a tíz százalékkal enyhén túlvállalták magukat. Annyira szervilisek, hogy a primitív ígérgetésen kívül eszükbe sem jut azon mélázni, hogy a magyar választók mit akarnak, esetleg mi lenne nekik a jó, csak arra koncentrálnak, mi van pontosan abban a húszsoros brüsszeli e-mailben, amelyben a választások utáni feladataikat parancsba kapták. Az még nem esett le nekik, hogy a félmillió muszlim férfi betelepítését (plusz a legszűkebb család) nem kellene reklámozni a választások előtt.

A liberális pártsaláták vezetői, tagjai és szimpatizánsai annyira hülyék, hogy ők tényleg azt gondolják, hogy a világ, a nagy globális emberiség érdeke, hogy azok a nigériai bűnszervezetek élénkítsék hazánk gazdaságát, amelyekben meghiúsult üzlet esetén szokás a másik fél szívének nyersen (és lehetőleg még dobogva) történő elfogyasztása. Az, hogy ez nekünk itt nem érdekünk, az őket rohadtul nem érdekli.

Ennyi van az agyuk helyén található pótszervben, semmi több.

Nem viccelek, ezek ki fognak minket irtani.

Csak azt nem értem, hogy magyar nemzetiségű szavazók miért szavaznak rájuk?

Szerintem jót tenne, ha mindenki szólna a szomszédjának, hogy mire számíthat: Alira, Mohamedre, Alira, Mohamedre, Alira, Mohamedre……….
(kiettemeg.pestisracok.hu)

Íme Gyurcsány Ferenc második őszödi beszéde – Elképesztő (hangfelvétel)

Gaudi üzent a Jobbiknak: szemkilövetőkkel, bevándorláspártiakkal nincs alku