in ,

Az aljas ellenzék gyűlölködésre használta a Parlamentet

A magyar ellenzék pártjai nem hagyták szó nélkül a Sargentini-jelentést

A “felelős” magyar ellenzék parttalan mocskolódásra használta parlamenti idejét

A magyar ellenzék pártjai nem hagyták szó nélkül a Sargentini-jelentést, így mai parlamenti munkájuk a káröröm és parttalan mocskolódás kritériumait merítette csupán ki. Élen járt Gyurcsány Ferenc, akinek híres őszödi beszéde ma tizenkét éves. A korábbi szemkilövető miniszterelnök diktatúrával vádolta Orbán Viktort, azonban több helyről is csattanós választ kapott.

Demokratikus Koalíció parlamenti frakcióvezetője szerint a Sargentini-jelentés nem Magyarországról, hanem a magyar kormányról szól, azonban a kabinet gyáván a nemzet mögé bújik az ügyben.

Gyurcsány Ferenc a kormányfő hétfői napirend előtti felszólalására reagált így, és diktatúra kiépítésével vádolta a kormányoldalt.  “Bárgyúnak” nevezte Orbán Viktor érvelését, mondván, Magyarország ugyan valóban szerepel a jelentés címében, azonban a dokumentumban Magyarországra vonatkozóan egyszer sem, míg a kormányra vonatkozóan 48-szor szerepel kritika.

Gyurcsány Ferenc azzal vádolta a kormányoldal szereplőit, hogy “diktatúrát csinálnak”, Orbán Viktor pedig egy diktátor. Azzal érvelt: elveszik Magyarországon a szabad tájékozódás lehetőségét, pénzügyileg ellehetetlenítik és az igazságszolgáltatás eszközeivel megvádolják az ellenfeleiket.

Jobbik szerint Orbán Viktor vesztett, válaszúthoz érkezett. Így reagált az ellenzéki párt hétfőn a kormányfő napirend előtti felszólalására a parlamentben.

Talán még nem késő ebből a pozícióból kihátrálni – tette hozzá Gyöngyösi Márton, frakcióvezető aki arra szólította fel a kormányfőt, hogy “sértődöttségében ne borítson mindent”. Hangsúlyozta, Orbán Viktor éveken át küzdött a közös határvédelemért, ugyanakkor “szó sincs arról, hogy zsoldosnak kell átadni a határőrizet jogát”. A javaslat szerint ezek az egységek a fogadó ország jogszabályai és parancsnokainak irányítása alatt működnének – tette hozzá.

A miniszterelnököt nevezte árulónak a Párbeszéd frakcióvezetője a Sargentini-jelentés elfogadóival szemben, amikor reagált Orbán Viktor napirend előtti felszólalására hétfőn a parlamentben.

Ön támadja Magyarországot, ön támadja a magyar embereket

– jelentette ki Szabó Tímea a kormányfőről. Leszögezte: a Sargentini-jelentés kizárólag a magyar kormányt ítélte el, hiszen nem az emberek tehetnek az alacsony nyugdíjakról, a hajléktalanok üldözéséről, az Európában legrövidebb ideig folyósított munkanélküli ellátásról vagy az Akadémia világhírű kutatóintézetének “kivégzéséről”. Szabó Tímea szerint Orbán Viktort csak a pénz, a lopás és a hatalom érdekli, csak ezekért politizál, közben “magasról tesz Magyarországra és a magyar emberekre”.

Az MSZP szerint a Sargentini-jelentés elfogadása óta Orbán Viktor miniszterelnöknek papírja van arról, hogy egy visszaeső jogsértő, visszaeső normaszegő.

Tóth Bertalan (MSZP) hétfőn a parlamentben, Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva úgy fogalmazott: a jelentés tartalmazza, hogy a kormányfő a többség és a közjó helyett önös érdekeit szolgálja és saját politikai elitjét gazdagítja.

Ön már nem Európa erős embere, (…) hanem Európa páriája, aki a népakarat ellenében kormányoz

– jelentette ki a szocialisták frakcióvezetője.

Az LMP frakcióvezetője szerint a kormányfő által a migráció kérdésében elindított vita egy valós problémán alapuló álvita, amit arra használnak, hogy elfedjék a valóságot.

Keresztes László Lóránt a miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta: Orbán Viktor nem abban érdekelt, hogy a migrációs krízis megoldódjon, hanem abban, hogy ezt egy kampányeszközként használja annak érdekében, hogy elfedje a “kritikus magyar valóságot”.

Szerinte uniós szinten nem volt valós, őszinte vita a migrációs krízis okainak feltárásáról, és a magyar miniszterelnök is azon európai politikusok táborát erősíti, akik nem tettek le érdemi javaslatokat az ügyben.

A Sargentini-jelentéssel kapcsolatban Keresztes László Lóránt azt mondta: az LMP nem támogatta a jelentést, mert nem tartja megengedhetőnek, hogy egy kormány hibája miatt egy országot büntessenek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

(pestisracok.hu)

Le Pen az Európai Unió “őrült bevándorláspárti politikája” ellen kampányol

Kovács Zoltán: nem kérünk a nyugat-európai baloldal kioktatásából