A múlt szombatra meghirdetett gigatüntetés és forradalom A nacionalizmus ellen egy egységes, demokratikus és szolidáris Európáért címmel érdeklődés hiányában elmaradt. A szervezők a meg nem jelent tömegekre tekintettel bizonytalan időre elhalasztották. Azért egy lelkes, ám szépkorú keménymag (pardon, kemény kisebbség) becsületből végigszenvedte/állta/hallgatta – a megfelelő szó aláhúzandó – az ötmilliós gigatüntetésnek indult, ám végül százötven fős szolid utcai összejövetellé zsugorodott valamit.
Hogy a vakítóan csillogó szemű és tiszta tekintetű fiatalok egészen pontosan miért nem mentek Orbánt buktatni és a jobboldal térnyerése ellen tüntetni, azt egyelőre nem sikerült kideríteni, de valószínűleg inkább valamelyik plázában nézhették meg az egyik hollywoodi szuperprodukció premierjét, esetleg kihasználván a jó időt, lekocsikáztak Füredre hattyúkat etetni, illetve a kedvesükkel sétálgatni, ahelyett, hogy jelenlétükkel emeljék a Heller Ágnes által meghirdetett utcai ellenállás színvonalát.
Mindenesetre minden jel arra mutat, hogy túlságosan elfoglaltak voltak.
Megértjük őket.
A felszólalókat kevésbé. A szónokok egyébként a kevéssé ismert baloldali értelmiségiek közül kerültek ki. Csupa ismeretlen Zs kategóriás hőbörgött a szerény számú megjelent előtt. Nevük ugyan ismerősen csenghet a különböző petíciók alatt lázasan aláírókat keresőknek, de az az igazság, hogy elmúltak már azok a daliás idők, mikor Alföldi Róbert, Csákányi Eszter, Schilling Árpád és még jó pár ismert művész is megjelent és felszólalt a balliberális „örökaláírók” társaságában.
Úgy látszik, az identitásválságba került Hellerék, akik volt bőrfejűekkel és a zsidó származású képviselőket mindenáron listázni szándékozókkal szerették volna megbuktatni a szerintük szélsőjobboldali Orbán-kormányt, már nekik is vállalhatatlanok.A lényegében teljesen ismeretlen felszólalók csodálatos gondolatokkal örvendeztették meg a köréjük sereglett sok tíz embert. Ezekből csak egyet idéznénk. Volt, aki szerint Európa a farmernadrágot és a pizzát jelenti. Mondjuk erről nekünk, akik láttuk a milánói dómot, a firenzei Ponte Vecchiót, a római Colosseumot, a pisai ferde tornyot meg Volterra varázslatos utcácskáit, egészen más a véleményünk.
Ha kicsit kitartóbban kezdjük kapargatni ezt a nacionalizmusdolgot, akkor arra juthatunk, hogy a turisták pont az ilyen, a meglátogatott ország által nagy becsben tartott, és büszkén mutogatott nemzeti büszkeségek miatt utaznak például Olaszországba. A turisták alapvetően szeretik megtapasztalni, hogy milyen régen épült várak, templomok, urambocsá! hagyományok jellemzik, jellemezték az adott népet.Athénba példának okáért a régi görögök által emelt Akropoliszért vagy a Parthenónért utaznak elsősorban, és nem a belvárosi bulinegyedekben található dél-nigériai gasztronómiai élmények megtapasztalásának céljából. Persze tudjuk, hogy a liberálisokat nem ilyen fából faragták. Minket viszont igen.
Mi szeretnénk, ha Párizs Párizs maradna. Ha az Eiffel-tornyot újra le tudnák fényképezni egzotikusnak hazudott szöges kerítés és harckocsik jelenléte nélkül is. Mi azt szeretnénk, ha a nyüzsgő kikötővárosban, Marseille-ben újra lehetne legalább néhány helyen alkoholt és sonkát kapni, mert jelenleg a tolerancia és az integráció koronázatlan királyai, a helyi muzulmán bevándorlók minden eszközt bevetnek, hogy az ilyen hitetlen gyaurok által kedvelt dolgok eltűnjenek az utcákról.
Az Európáért és a nacionalizmus ellen tüntetők valójában az eddigi Európa ellen vonultak az utcára. Azért demonstráltak, hogy az őslakos európaiak ne ragaszkodjanak a templomaikhoz, az ételeikhez, az italaikhoz és a hagyományaikhoz. Szerintük a történelem meghaladta ugyanis ezeket.
Szerintünk viszont őket haladta meg a történelem és mi, akik nem vagyunk hajlandók lemondani az európai Európáról.
(Apáti Bence, magyaridok.hu)
