in , , ,

Apáti Bence – A liberális kapuőrök kettős mércéje akkora, hogy be sem fér a szerkesztőségeikbe

Őrkutyák és nyalikázók

Őrkutyák és nyalikázók

 

A 2002-es választások előtt nagyon sokat vitatkoztam liberális táncos kollégámmal az azóta a feledés jótékony homályába veszett Nap-kelte reménytelen baloldali elfogultságáról.

 

Régi ballib újságírói trükk, hogy a magukat függetlennek, mostanában pedig már egyenesen betiltottnak hallucináló újságírók nem a véleményünkkel, vagy ha úgy tetszik, a tényekkel vitatkoznak, hanem megpróbálják ab ovo illegitimnek beállítani jobboldali
kollégáikat. Nem most kezdték.

A rendszerváltás utáni médiaháborúban vetették először be ezt az azóta rendszeresített biológiai fegyvert. Akkor még sikerrel. A 90-es években dolgozó konzervatív, jobboldali újságírók bármit írhattak, baloldali kollégáik vitatkozás és érvek helyett véres karaktergyilkolászásba kezdtek a tekintetben, hogy a jobboldali gondolkodók véleménye nem lehet se mérvadó, se objektív, hiszen aki leírta, a kormánypártot támogatja. Rengetegen voltak. Szavaik túlharsogtak mindent. A leüvöltött jobboldali szerkesztőségekből kihallatszó, bátortalanul megfogalmazott ellenérveket elnyomták a rettenetes fölényben lévő ballib harsonák hazug hangjai.

Nem hibáztatom őket. Rutintalanok és túlságosan tisztességesek voltak. Tudom, mert édesapám is egy ilyen jobboldali szerkesztőségben dolgozott. Családunk többször nyaralt a csodálatos Szigligeti Alkotóházban a kor neves újságíróival. Többször tanúja voltam, ahogy személyeskedésbe menő vitákba csaptak át a reggelik, a vacsorák, ahogy édesapám egy a tíz ellen próbálta védeni igazát.

Mert igaza volt. Szinte mindenben. Rossz, hogy nem élhette meg. Sosem felejtem el, halála előtt pár évvel mesélte, hogy amikor az Új Magyarországot elindították, még ki sem jött az első lapszám – ez nem valami költői túlzás –, már megkapták a náci, fasiszta billogot. Még nyomdába sem került, de már szalonképtelen fasiszta szemétnek nevezték lapjaikban az úgynevezett kollégái.

Azok a kollégái, akik egy könnycseppet nem ejtettek a Heti Magyarországért, a Pesti Hírlapért, a Pest Megyei Hírlapért és az Új Magyarországért, amikor a szocialista kormányok az állami hirdetések bojkottjával szépen kivéreztették, tönkretették és megszüntették azokat. A Napi Magyarország 2000-ben egyesült a Magyar Nemzettel, hogy azután már az egyedül maradt Magyar Nemzettel műveljék ugyanazt, amit előtte megszüntetett elődeivel.

„Piaci törvények vannak.” „Ilyen a kapitalizmus.” „Döntsön a piac.” „Nincs elég olvasó? Akkor lap sincs” – mondták, írták, feledhetetlen gőggel. A Népszabadság megszűnésekor ugyanezek az úgynevezett kollégák viszont egészen másokat írtak és mondtak a piacgazdaságról. A kormánytól követelték, hogy fizesse ki a tulajdonosnak az ötmilliárd forint veszteséget. Ilyenek ezek az úgynevezett kollégák. Baloldali lap nem szűnhet meg. Csak jobboldali.

S amint elképesztő médiatúlsúlyuknak köszönhetően a szoclibek 1994-ben és 2002-ben megnyerték a választást, a baloldal watchdogjainak már nem a hatalom ellenőrzése volt a fő küldetésük, hanem a „mértékadó”, „szakértői” kormány véleményének szolgai artikulálása és a jobboldali ellenzék ütése-rúgása, ellehetetlenítése. Egymást követték a felháborodott véleménycikkek, amelyekben nem a hatalmat „ellenőrizték”, hanem a jobboldali ellenzéket.

Jelenleg az Index nevű portálon zajlik egy vita arról, hogy a kormánypárti sajtót és az azt előállító újságírókat egyáltalán újságíróknak tekinthetjük-e. Esetleg embereknek. A különböző blogokon, a Facebookon ennél is továbbmennek a liberális bloggerek és újságírók. Egyik részük akasztana, másik részük IFA-platóra dobálná jobboldali kollégái holttestét.

De maradjunk inkább az első felvetésnél. Szerintük mi nem vagyunk újságírók. Szerintem viszont egészen bájos, hogy azok neveznek propagandistáknak minket, akik a számukra kedves MSZP–SZDSZ-koalíciók alatt szervilisen ki- és megszolgálták a baloldali kormányokat.

A 2002-es választások előtt nagyon sokat vitatkoztam liberális táncos kollégámmal az azóta a feledés jótékony homályába veszett Nap-kelte reménytelen baloldali elfogultságáról. „Részrehajló, nem objektív, csak a jobboldalt üti, kevés kivételtől eltekintve kizárólag baloldali lapokban dolgozó újságírók kérdezhetnek, a legkevésbé sem kiegyensúlyozott” – soroltam érveimet.

Kollégám szerint viszont a Nap-kelte szerkesztői egyszerűen csak igazi watchdogként viselkednek, a hatalmat felügyelő őrkutyaként objektíven és hiteles újságíróként teszik fel kemény kérdéseit a Fidesz-kormány azon bátor képviselőinek, akik bemerészkednek az oroszlán barlangjába. Csak aztán a Fidesz elvesztette a választást, ezzel együtt a hatalmat, és mit látok, mikor reggel a Nap-keltére kapcsolok? A szoclib politikusokat a rettenthetetlen őrkutyák vidáman körülugrálják, nyalogatják és farokcsóválva pitiznek nekik.

A jobbos vendégre viszont fogukat vicsorgatva, dühödten ugatnak. Ez ment végig, a Nap-kelte megszűnéséig. Nem volt ott kérem semmilyen „hatalom-ellenőrzés”. Helyesbítek. Volt. A kutyusok a mindenkori szocialista-liberális kormányok hatalmának fennmaradása felett őrködtek. Nehogy már valaki más a szocikon és a libsiken kívül a hatalom közelébe kerülhessen!

De nyugodtan előhívhatjuk a régi TV2 híradóira vonatkozó emlékeinket. Bárdos András szemforgatva, gúnyosan affektálva kommentálta a „békétlenkedő”, „utcán politizáló”, „szélsőséges” ellenzékről szóló híreket. Vagy ki emlékszik a Naplóra? Én sajnos igen. Sváby András hírhedt 2006-os interjúja Orbán Viktorral az őszödi beszéd után, az önkormányzati választások előtt mindenkinek megvan még, ugye? Amit Sváby a stúdióban művelt, az „hatalom-ellenőrzés” volt?

Az nem volt propaganda? Úgy mentegette, védte és relativizálta Gyurcsány bűneit, mintha az elsőszülött édesfia lett volna. És ez nem egy elszigetelt eset volt. A komplett Napló stábja veszetten ellenzékrugdaló, kormánytámogató műsor volt. Népszava-online. Akkor hol voltak a most minket propagandistázó nagyonobjektív, nagyonfüggetlen, nagyonőrkutyák? Csak nem azért hallgattak, mert nagyon is az ínyükre volt, amit láttak, hallottak?

A régi Magyar Hírlap, a Népszabadság, a 168 Óra, a Magyar Narancs, a Népszava, a HVG, a Vasárnapi Hírek vagy az ATV tán hős ellenzéki médiummá változott, amikor politikai szerelmeik, az MSZP és az SZDSZ kerültek kormányra? A fittyfenét. Hol voltatok ti ekkor, mai propagandistázók? Merre volt épp dolgotok? Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Fletó és Bajnai Gordika lába körül tekeregtetek, sündörögtetek és doromboltatok jó hangosan.

Ha hirtelen csoda történne, és a tehetségtelen és hiteltelen ballib ellenzék valamilyen adminisztrációs baki miatt véletlenül megnyerné a választást, a most propagandistázó nemisvagytokújságírózók azonnal levedlenék hatalom-ellenőrző őrkutyabundájukat, és felöltenék a Sváby Andrásra és a Bárdos Andrásra kísértetiesen hasonlító ballib szőrüket. Nem a hatalmat ellenőriznék, hanem újra csak a Fideszt, ellenzékben. Úgyis abban a legjobbak.

A sajtó dolga nemcsak a hatalom ellenőrzése. A sajtónak az a dolga, hogy kiderítse az igazságot. Ez a sajtó legszentebb (őr)kutya kötelessége. Ha például különböző civil (hehe) szervezetek azt hazudják, hogy hatalmas szükség van arra a több millió képzettség nélküli, nyelvet nem beszélő, analfabéta mohamedánra, aki mintegy varázsütésre elindult Afrikából és a Közel-Keletről Nyugat-Európába, akkor a sajtónak az a dolga, hogy kiderítse, igazából kik is ezek az emberek, miért pont most indultak el, miért szinte egyszerre, miért hazudják, hogy szír agysebészek, hogy egyetemet végeztek, hogy üldözik őket.

Hogy miért hagyták otthon a feleségüket, a gyerekeiket? Hogy miért hazudják, hogy üldözik őket, miután egy csomó biztonságos országon már átcsörtettek, hogy miért tűntek el a papírjaik, miközben az okostelefonjaik, a pénzük, a bankkártyáik, több ezer eurónyi készpénzük viszont csodák csodájára nem veszett el?

Ez a sajtó dolga. Kideríteni az igazságot. Nem elhallgatni és veszettül hazudozni a migránsok érdekében. Hanem kinyomozni, hogy kik látták el telefonapplikációkkal, térképekkel, jogi tanácsokkal, útbaigazító prospektusokkal, hangosbeszélőkkel őket. Hogy kik adtak a kezükbe például a röszkei csata előtt angol nyelvű molinókat?

Kideríteni, hogy Salah Abdeslam és bűnözőbandája hogy a búbánatban juthatott keresztül Budapesten és egész Európán úgy, hogy a hajuk szála sem görbült, hogy utána Párizsban kedvükre öljenek és gyilkoljanak? Ez a dolga a sajtónak. Meg hogy kiderítse, 2015 óta ugyan hány tucat terrorista vegyült a beözönlők közé, akik már mind egy szálig bent vannak Európában. És kideríteni, hogy a már itt lévők miket művelnek az európai nőkkel és lánygyerekekkel!

És ha már igazság: az sem ártana, ha az őrkutyák hazudozás helyett inkább az igazságot írnák meg a tekintetben, hogy ki is nyerte meg és ki veszítette el pontosan azt a bizonyos pert, amelyben Orbán és Gyurcsány érintett. Nem olyan bonyolult ez, kedves TASZ–Index! Igazat kell írni, az igazságot kell kutatni, és nem Orbánt ütni „reggel, délben meg este”, függetlenül attól, hogy kormányon van vagy ellenzékben. Éljen a sajtószabadság! De csak ha igazi és teljes érvényű.

A szerző táncművész és publicista

(Apáti Bence, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Jön! Jön! Jön! A csodafegyver! A női Medgyessy Péter!

Talán mégsem lopta szét a Fidesz az országot – 17 milliárd forintból fejleszthetnek a kkv-k