in ,

Agyhalál – Moldova: eljön az idő, amikor Kádár-szobrok fognak állni az országban

Az író így reagált arra a hírre, hogy üldözött keleti keresztények használatába kerül az egykori Kádár-villa.

Múlt hét végén írtunk arról, hogy Moldova György miként vélekedik a Kádár-rendszerről, (a legjobb, amelyikben élt) a mostani baloldalról, ( egy semmi) és Orbán Viktorról ( nem politikus, hanem hatalomtechnikus).

Az ATV riportja után derült ki, hogy az Orbán-kormány az üldözött keresztény egyház használatába adja az egykori Kádár-villát. Ennek kapcsán rövid időn belül másodszor is megszólalt a 86 éves író, ezúttal a Klubrádióban.

Moldova György erre a hírre úgy reagált, hogy a jobboldal megőrzi az emlékhelyeit, lásd Turul-szobor,  míg a baloldal erre képtelen. Eltávolították a helyéről Kun Béla, Károlyi Mihály szobrát is. Kádár János holttestét is át akarták tenni másik helyre, és amikor ennek megakadályozására gyűjtést hirdettek, senki nem adott pénzt. „Amikor pedig kirabolták a sírt, egy kérdés merült fel igazán, az, hogy hová lett a feje” – mondja keserűen az író. „Nem jó ez” – teszi hozzá. Szerinte a mostani, látszólagos baloldali egység fel fog bomlani, a jobboldal nem ismer gátlásokat, és van egy ország, amelyik ezt hagyja. Moldova György szerint eljön az idő, amikor Kádár-szobrok állnak majd az országban, nem azért, mert az emberek szerették a pártállam vezetőjét, hanem azért, mert a saját nyomorúságuk készteti őket az emlékezésre.

 

(mandiner.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal!

Nem stadion – Teljesen új katonai járművek gyártása indul meg Magyarországon

Kész a moslék – Összeálltak a románok (Momentum) a cigicsempészek és a szemkilövetők