in ,

Agyhalál – LMP, azaz Lehet Más a Pofon – Fokozódik a nemzetközi helyzet az LMP-n belül

Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos között a tettlegességig fajult a nézeteltérés

Fokozódik a nemzetközi helyzet az LMP-n belül, azaz feltehetően megindult a választási kudarc miatti belső leszámolás. Ennek a folyamatnak az egyik látványos jeleként nyilvánosságra került egy hangfelvétel arról a botrányos LMP-s etikai bizottsági ülésről, ahol Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos között a tettlegességig fajult a nézeteltérés.

 

Érdekes módon szinte egy időben hozta nyilvánosságra két balliberális portál – az Index és a 444 is – azt a „névtelen” forrásból hozzájuk eljutott hangfelvételt, amely akkor készült, amikor az LMP etikai bizottsága a választások utáni első szombaton egy Hadházy Ákoshoz kötődő etikai ügyet tárgyalt.

A hangfelvételen az etikai bizottság egy ismeretlen tagjának, illetve annak a Sallai R. Benedeknek a hangját lehet hallani, aki egy olyan (egyelőre ismeretlen személyazonosságú)  hajdani LMP-s képviselőjelölt, aki annak ellenére lépett vissza más párt jelöltjének a javára, hogy az egyéni körzetekben való visszalépéseket megtiltotta a párt vezető testületének több döntése is.

A most nyilvánosságra hozott hangfelvétel alapján erősen feltételezhető, hogy Hadházy Ákos mint tanú vett részt az etikai bizottsági meghallgatáson, ahol az eljárás kezdeményezőjeként Sallai R. Benedek is jelen volt.

A hangfelvétel szerint:

Etikai bizottsági tag: Robi, ő egy tanú, azt mond, amit akar, azt is mondhatja, hogy négyszögletes a föld (…) te egy beadványozó vagy.”

Sallai: Persze, mondjon amit csak akar….  Ba888meg, ne mosolyogjál, mert pofán ba888lak!

Dulakodás…

Etikai bizottsági tag:  Robi, Robi, Robi, Robi!

Dulakodás…

Sallai: Hülye seggfej!

Dulakodás…

Sallai: Mit mosolyogsz itt nekem, összevissza! Ba888meg! … A  képedet is beverem!…”

Az etikai ügyhöz és végül az LMP politikusai közötti hangos szóváltáshoz, valamint lökdösődéshez is az a folyamat vezetett, amely arról szólt, hogy Hadházy Ákos pártba érkezése után a párt vezetője, Szél Bernadett szakított az LMP korábbi politikai filozófiájával, amely a többi párttól való távolságtartásról szólt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Szél és Hadházy elkezdett tárgyalni a választási együttműködésről a saját maguk által korábban olyan elfogadhatatlannak és múltbeli pártoknak titulált baloldali pártokkal, mint az MSZP és a DK.

Jó lenne megtudni egyébként, hogy mire jutott az LMP etikai bizottsága a saját pártutasításait semmibe vevő politikusai ügyében. Érdekes fejlemény lenne, ha az derülne ki, hogy az LMP-ben folyamatosan (fideszes) ügynököket sejtő Hadházy Ákosról az derülne ki, hogy ő nem a saját pártja érdekeit, hanem más politikai erők érdekeit képviselte a választáson.

(forrás: Vincze Viktor Attila, 888.hu)

ÉRDEKES – Nem jött be a bekalkulált félelem – Avagy a vágyvezérelt újságírás megint átb888ta a palánkon a saját olvasóit

Keménymag: Márki-Zay Péter egy nárcisztikus elmebeteg