in , ,

Agybaj – Salvini nem engedte be a migránsokat, ezért vizsgálatot indítottak ellene

Megerősítette a palermói ügyészség, hogy vizsgálat folyik “emberrablás” miatt Matteo Salvini belügyminiszter ellen, aki tíz napon át nem engedélyezte, hogy több mint száz illegális bevándorló partra szálljon Olaszországban.

A szicíliai város ügyészsége levélben közölte döntését Matteo Salvinivel, a jobboldali Liga kormánypárt vezetőjével, aki a Facebook közösségi portálon közzétett videofelvételen olvasta fel a levelet – írja az MTI. Augusztus 25-én Agrigento város egyik ügyésze indított eljárást Matteo Salvini és a kormánya ellen emberrablás, hivatali hatalommal való visszaélés és jogcím nélküli fogva tartás címén.

Salvini ügyét áthelyezték egy palermói ügyészségre, amelynek hatáskörében áll kormánytagok ügyében vizsgálatot folytatni, és amely megerősítette az első két vádpontot.

Egy állami szerv vizsgálatot folytat egy másik állami szerv ügyében. Azzal a kis különbséggel, hogy ez utóbbi állami szervet megválasztották. A többieket senki sem választotta meg, és senkinek sem felelősek”

– mondta a videóban a Liga vezetője.

Fotó: AFP

Önök kérték ettől a minisztériumtól, hogy ellenőrizze a határokat, a kikötőket, korlátozza a partra szállók és az illegális bevándorlók számát. Önök kérték ezt tőlem, önöket a barátaimnak, a támogatóimnak és a cinkostársaimnak tekintem”

– tette hozzá a miniszter.

Egy milliméterre sem térek el attól, amit az olaszok kérnek tőlem. Ha holnap másik, migránsokkal teli hajó érkezne, nem fognak partra szállni”

– jelentette ki.

(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

Az EP öngólja: történelmi beszédre adnak ismétlési lehetőséget Orbán Viktornak

Morvai: Sargentiniék “finoman szólva sem okos emberek” (videó)