in ,

A maffiabaloldal károkozását is a kormány fizeti ki – Czeglédy-ügy: az időseket is kártalaníthatják

– A diákok mellett a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben – jelentette be Hollik István az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülése után.

– A diákok mellett a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben – jelentette be Hollik István az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülése után. A KDNP parlamenti képviselője a Czeglédy-ügy károsultjai-nak rendkívüli kárrendezéséről szóló határozati javaslat egyik előterjesztőjeként az MTI tudósítása szerint elmondta: bizonyíték van arra, hogy több tucat nyugdíjas is kárt szenvedett, mert Czeglédy Csaba cége, a Human Operator Zrt. kiközvetítette őket, és nem kapták meg a fizetésüket.

– A Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba, valamint a szocialisták okozta kárt ennek a kormánynak kell rendeznie – hangoztatta a politikus. Emlékeztetett, Czeglédyt azzal vádolják, hogy hárommilliárd forint értékben áfacsalást követett el, és több száz diákot károsított meg. Hollik István elmondta, a határozati javaslatban az is szerepel, vizsgálni kell, a Human Operator tevékenységének volt-e köze a balliberális pártok finanszírozásához. Szerinte ez a gyanú felmerül, hiszen Czeglédy „bizalmi ügyvédje volt mind az MSZP-nek, mind a DK-nak”, és szombathelyi közgyűlési tisztségét most, előzetes letartóztatása idején is megtartotta.

– A javaslat azt is tartalmazza, ha kiderül, hogy az MSZP és a DK finanszírozását szolgálta Czeglédy bűnszervezete és az áfacsalási ügy, akkor a kárrendezésre kifizetett összeget le lehet vonni a két pártnak járó összegből – közölte Hollik István, aki szerint a határozati javaslat azért is fontos, hogy az egyébként jól működő iskolaszövetkezetek iránti bizalmat helyreállítsák.

A diákszövetkezetek közel ezer fiatalnak tartozhatnak

Fotó: Teknős Miklós

A diákszövetkezetek közel ezer fiatalnak tartozhatnak

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke még szerdán jelentette be: jövő kedden szavazhatja meg a parlament, hogy egy, a kormány által kijelölt szervezet névértéken vásárolja meg a fiatalok követeléseit, majd hajtsa be az erre fordított közpénzt, így viszonylag rövid határidővel megtudható, hányan és mennyi pénzt követelnek. Fiák István ezer körülire becsülte azoknak a fiataloknak a számát, akiket Czeglédy diákszövetkezetei nem fizettek ki.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. Czeglédy ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

(Bákonyi Ádám, magyaridok.hu)

Ennek a libsik nem fognak örülni – Idén is kiemelkedő évet zárhat a turizmus Magyarországon

2018 – Orbán Viktor: Történelmi jelentőségű a választás