in ,

A jobbik kimúlásáról

Ha minden úgy igaz, ahogy a történésekből kitűnik, akkor ennek a pártnak a szavazóit és szimpatizánsait szándékosan porig alázza a saját elnöke. Mert olyan ugyan van, hogy egy párt választások előtt fűt-fát ígér s bejutván a törvényhozásba mélyen hallgat róla, de már olyan nincsen, hogy büntetés nélkül földig rombolja egykori bázisát s ezzel el is dicsekedjen. Ebből a szempontból

Cuki unikális. Bár az is pikáns, amikor az Izraelből jövő figyelmeztetés ellenére, hogy vigyázzanak, mert kommunisták azok a zsidók, akik a Jobbikot maguk előtt tolva másznának vissza a hatalomba, süketnek tettetik magukat olyan volt MIÉP-esek, mint Balczó, Hegedűsné, Zakó, Miklós Árpi, Toroczkai stb., ahelyett, hogy bedobnák Vonának a törölközőt. Így azután egy a transzvesztitától a szexuális ragadozóig, a játékgépes maffiózótól a whiskey szerelmesének szereposztó díványáig tántorgó romlott kis figura foszthat meg végérvényesen egész családokat a se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar erkölcsi alapvetés nimbuszától, és gyalázhatja meg Pongrátz Gergely és Für Lajos emlékét.

Képünk a parancsra végrehajtott rombolás drámai pillanatait ábrázolja, mikor nemcsak a decemberi hűvös szél, hanem a másik Szél miatt is citeráznak Vona ikszlábacskái a mini színpadon. A korábban ugyancsak dekorációként viselt gárdamellény helyett most termetéhez képest túlméretezett SZDSZ-kék boába burkolva áll az utcasarkon pár száz emberrel szemben, s látja, hogy az árván pislákoló néhány fáklya mellett a „tömeg” derékhadát adó uniós kék zászlók alatt a momentumosok rajta röhögnek. És a tulaj? Iszik valahol. Fekete-Győr, s a politikai élet olyan „fenegyerekei”, mint a drogos, füttyögő Juhász kárörvendenek politikai ravatalánál, túl korán lefalcolnak, a meghirdetett vonulás érdeklődés hiányában elmarad, s este már meg sem mer jelenni Simicska tévéjében.

A vidéki párttagok körében Frankensteinnek becézett alelnökét küldi maga helyett. Kálmán Olga rendkívüli és meghatalmazott szószólójuk szája és szeme köré mély árkot von a csalódás, csak halk sóhajtásként csusszan ki fogai közül a kellemetlen kérdés. Elégedett?

Vona tettestársa alig egy órával a kudarc után hősi beszámolót tart a stúdióban, az államtól kapott pénzzel tisztességesen elszámolni képtelen, a tiltott támogatásból plakátolók a megállíthatatlan szófosásban már egyenesen mártírok, holott csak hülyék rettentően és véglegesen, mert orrukba fűzött láncon vezeti őket Heller, Haraszti, Rangos akárhová, és ők mennek, mint a barmok.

Azt mondják kormányozni akarnak, nem fognak természetesen, mert képzeljük el annak az országnak a jövőjét, amelynek érdekeit olyan súlyú személyek képviselik a nemzetközi porondon, akiket úgy ajánlanak fő támogatóik a nemzetköziek kegyeibe, hogy csak befogott orral elviselhetők. Ennek ellenére segítsék őket, viseljék el ezt a kellemetlenséget, aztán majd a hatalom visszaszerzésével nem lesz velük probléma, aprópénzzel kifizethetők. Eli Hazan, az izraeli nemzetközi ügyek igazgatója szerint George Sorosnak, a szélsőbalhoz köthető milliárdosnak a tevékenysége Európa szívében katasztrófához vezethet.
(magyarforum.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Szél Berni sivalkodó kisasszonynak a fejébe belállt valami – a kormány

BUÉK franciák!! – Brutális képek Franciaországból. Nem jól sikerült a Szilveszter.