in ,

A hülye Tóth Bertalan vitázni akar, de át sem venné az EP mandátumát

Köhög a bolha

Vitázni szeretne Tóth Bertalan, pedig át sem venné a mandátumát

A Fidesz álságosnak tartja az MSZP európai parlamenti választással kapcsolatos vitameghívását, mert a szocialisták listavezetője maga nyilatkozott arról, hogy valójában nem is akar európai parlamenti képviselő lenni, és nem is fogja átvenni a mandátumát.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt mondta, vitára hívta Trócsányi Lászlót, a Fidesz listavezetőjét, ám az igazságügyi miniszter „gyáván megfutamodott” attól, hogy beszéljenek az Európa jövőjéről.

A Fidesz reagálásában azt írta, felesleges a szocialistákkal vitázni, mert kibékíthetetlen az ellentét a Fidesz és a szocialisták között a bevándorlás kérdésében, „ők bevándorláspártiak, mi nem” – olvasható a közleményben. Hozzátették: a szocialisták és Hadházy Ákos ismét nyilvánvalóvá tették, hogy ők Brüsszel érdekeit képviselik, egyre több nemzeti hatáskörről akarnak lemondani minden téren, átadnák Brüsszelnek a döntés jogát a határvédelem, a menekültügyi eljárások, az adók, családtámogatások kérdésében is. Semmilyen a nemzeti szuverenitást sértő kezdeményezést nem támogatunk – húzta alá a kormánypárt közleményében.

(magyarnemzet.hu)

Hoppá! Gyurta Dani olimpikon kiáll az erős nemzetek mellett, és szavazásra buzdít – Videó

Hoppá! – A Pityu eltitkolt egy nyaralót