Eltitkolt egy nyaralót Ujhelyi
Úgy tűnik, Ujhelyi István elfelejtette, hogy haszonélvezeti joga van édesapja egykori badacsonytomaji nyaralójára, mivel nem tüntette fel az ingatlant 2014-es országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatában. A ház felújítását a Szeviép végezte el, a cég volt vezetője szerint hálából a politikus közbenjárásáért.
Ujhelyi elmondása szerint a balatoni ingatlant, amely nem szerepelt az adóbevallásában, édesapja ajándékozta unokáinak halála előtt. A politikus állítja, őrzi a számlákat a ház felújításáról, amely 1,2 millió forintba került. Ezeket a dokumentumokat nem hozta azonban nyilvánosságra. A szóban forgó ingatlan a tulajdoni lap tanúsága szerint egy 714 négyzetméteres telken fekvő, emeletes, panorámás lakóház. A Magyar Hírlapban közölt légi felvételeken látható rendezett, jó állapotú ingatlan falszerű kerítéssel van körülvéve, és nehezen képzelhető el, hogy ilyen csekély összegből rendbe lehetett volna hozni.
A szocialista politikusnak fel kellett volna tüntetnie holtig tartó haszonélvezeti jogát a képviselői vagyonnyilatkozatában, hiszen az a tulajdonjoggal szinte egyenértékű vagyoni értékű jognak számít. A nyaraló felújítása egyébként a helybéliek visszaemlékezése szerint 2006 tavasza után történt, ami megegyezik azzal az időszakkal, amikor Baranyi Sándor állítása szerint a Szeviép „lerótta” tartozását Ujhelyinek.
Az MSZP-s EP-képviselő ismét magyarázkodik
Fotó: Mirkó István
Mint ismert, Ujhelyinek nem ez az első gyanús ingatlanügye. A Szeviép egykori vezérigazgatója, Baranyi Sándor márciusban egy interjúban vádolta meg a szocialista politikust, hogy 2008-ban Szeged-Szőregen lévő házának és badacsonytomaji nyaralójának a felújításáért cserébe jelentős állami megrendeléshez juttatta a Szeviépet. Baranyi elmondása szerint az ügylet lebonyolításához egy közvetítőcéget vettek igénybe. Az erről szóló állítólagos kölcsönszerződést a Magyar Hírlap tegnapi számában hozták nyilvánosságra.
Ujhelyi István tagadta a vádakat, és még márciusban meghívta magához a sajtó képviselőit Szeged-Szőregre 3780 négyzetméteres telkén fekvő 135 négyzetméteres házának bejárásra. A politikus állítólagos számlákat lengetett az ingatlan felújításáról, amiket azonban nem engedett lefényképezni. A három számla együttes összege a szocialista EP-képviselő elmondása szerint alig haladta meg az egymillió forintot.
(magyarnemzet.hu)