in

A gúnárnyakú is megszólalt – Oszkó Péter: a baloldal saját maga paródiája

Jórészt az ellenzék saját hibája, hogy nem képes meggyőző alternatívát szembeállítani a kormánnyal – nyilatkozta Oszkó Péter a Magyar Időknek adott szombati interjújában.

Oszkó Péter: a baloldal saját maga paródiája

 

Jórészt az ellenzék saját hibája, hogy nem képes meggyőző alternatívát szembeállítani a kormánnyal – nyilatkozta Oszkó Péter a Magyar Időknek adott szombati interjújában. A Bajnai-kabinet pénzügyminisztere a harmadik Orbán-kormány több gazdaságpolitikai intézkedését is méltatta, de Soros György emlegetésében semmi mást nem lát, mint egy kormányzati kommunikációs húzást.

Oszkó Péter elmondta, semmiképp sem tervez visszatérni a politikába, azonban figyelemmel kíséri azt. A magyarországi baloldal szerinte önmaga paródiája, és szégyenletesnek tartja, hogy a 2010-es kormányváltás óta mindössze ennyire volt képes az egész ellenzék a kormánnyal szemben. Kifejtette, bár globálisan többségben van a jobboldali kormányzás, ez még nem jelenti azt, hogy náluk lenne a “bölcsek köve”, ugyanis az új baloldali gazdasági elméleteket divatosnak tartja, mivel sok aktuális kérdést pontosabban értenek és írnak le.

Oszkó szerint a harmadik Orbán-kormány hatékonyan hívja le az uniós forrásokat, ügyesen finanszírozza az államadósságot, valamint feszesen tartja a költségvetési pályát, azonban ezt a második Orbán-kormányra aligha tudta volna elmondani. Mint mondta, véleménye szerint a liberális kifejezés lejáratódott:

Válságos időkben, amikor az emberek jobban vágynak biztonságra, mint szabadságra, a kifejezésnek az az általános üzenete, hogy sokakat kiszolgáltatottá tesz, és nem érvényesít szolidáris szempontokat, ezzel pedig sokan könnyen ijesztgethetők. Ettől még bizonyos értelemben jogos a kritika a minden szabályozási korlátot eltörölni szándékozó liberalizmussal szemben, de totális démonizálása éppen a jogos kritikákat lehetetleníti el.”

A volt pénzügyminiszter megemlítette, amikor elvállalta tisztségét egy országot kellett kihúznia a pénzügyi válság legmélyéből, éppen ezért bosszantja, hogy anno foglalkoznia kellett olyan ügyekkel, mint pédául Sukoró. Oszkó Péter ma már azt tervezi, hogy egy kis Szilícium-völgyet alakítana ki Magyarországon:

Cégeimmel olyan feltörekvő innovatív vállalkozásokba fektetünk be, amelyek új technológiai fejlesztéseken alapuló üzleti ötletekkel állnak elő a gazdaság legtöbb szektorának radikális átalakítását célozva. Példaként olyan javaslatokkal is foglalkozunk, hogyan lehet hatalmas adatmennyiségekből hatékonyabbá tenni az értékesítést, ­online megoldásokkal átalakítani a kereskedelmet vagy az oktatást, hogyan lehet 3D-s nyomtatással könnyebben, pontosabban terméket előállítani, valamint hogy miként lehet a robotizációban újszerű fejlesztéseket eszközölni.”

– mondta Oszkó, aki a migrációval kapcsolatban kifejtette, bár a rendszerváltás utáni időkben volt példa arra, hogy a bevándorlás esetleg munkaerőhiányt csillapított, vagy valahogyan beilleszkedtek a bevándorlók, azonban árnyaltabb véleménnyel van arról, hogy 2015-óta milyen mennyiségben és milyen környezetből érkező embereket fogadjon be az ország. Mindenesetre Soros György emlegetésében semmi mást nem lát, mint egy kormányzati kommunikációs húzást.

Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: MTI

(pestisracok.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Dobrev Klára is felszállt a szopórollerre – Kihallgatták Dobrev Klárát

Egészséges gondolatok Lionel Messitől – „Nincs csodálatosabb, mint apának lenni” – Lionel Messi, az „átlagember”