in ,

A DK szopatja az MSZP-t. :D – Gyur­csány rú­gatta ki az MSZP szó­vi­vő­jét: Újra ő di­ri­gál a szo­cik­nál

Fletó nagyon élvezheti a helyzetet

Ér­te­sü­lé­sünk sze­rint a sér­tett DK-elnök lé­nye­gé­ben uta­sí­totta az MSZP fő­nö­két, hogy sza­ba­dul­jon meg régi har­cos­tár­sá­tól. És Nyakó Ist­ván re­pült!

 

Egy kissé csipkelődő megnyilvánulás miatt repülnie kellett a szocialisták sokat próbált szóvivőjének. A szájára merte venni Gyurcsány pártjának szóvivőjét! Azonnal kirúgták szegényt, a pártnak oly sokat güriző Nyakó Istvánt.

Történt ugyanis, hogy szekszárdi szocialisták azt állították, hogy egy borospincében helybéli fideszesekkel látták tárgyalni Gyurcsány jobbkezét, a DK szóvivőjét, Gréczy Zsoltot. Gréczy tagadta ezt, sőt perrel fenyegette meg főnöke, Gyurcsány anyapártját, az MSZP-t. Erre a szocialisták szóvivője, Nyakó csípős hangú nyilatkozattal reagált.

No, ezt nem kellett volna. Ráment a politikai karrierje! Gyurcsány és a DK-sok már újra érinthetetlen szentségek az MSZP-ben, forrásaink szerint lényegében ismét a bukott miniszterelnök irányítja az egész pártot. A pártelnök, Molnár Gyula már úgy táncol, ahogy ő fütyül. Még olyan régi elvbarátainak is azonnal a nyakára dobja a kötelet, mint az évek óta vele együtt dolgozó Nyakó István.

A Botka váratlan lelépése után egyre reménytelenebb helyzetben lévő szocialisták még egy újabb miniszterelnök-jelöltet sem tudnak felmutatni, nem csoda hát, hogy megváltóként kapaszkodnak a pártjukat kettészakító, korábban árulónak minősített Gyurcsányba…

(ripost.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nyílt levél a rezsicsökkentést elfogadó, de azért a kormányt lenyilasozó Vitray Tamásnak

Vona besz*rt – Lemondta a vitát Szél Bernikével – Gülüszemű Baló György bánkódhat