in

A CEU-s sivalkodás sem ér semmit: Továbbra is stabilan vezet a Fidesz-KDNP

Soros George hiába erőlködik…

Továbbra is stabilan vezet a Fidesz-KDNP

MTI
Továbbra is változatlanok az erőviszonyok a politikai erőtérben: stabilan vezet a Fidesz-KDNP, az ellenzéki tömörülések támogatottsága pedig stagnált az elmúlt időszakban – olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek eredményeit kedden közölték az MTI-vel.
  • A kutatás március 29. és április 4. között készült, ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével
  • Az eredmények szerint a kormányzó pártok előnye továbbra is jelentős, a teljes népesség körében a választópolgárok 33 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re
  • A második helyen továbbra is a szocialista párt és a Jobbik áll fej fej mellett, előbbi 11, utóbbi 10 százalékkal
  • A kutatás szerint a biztos szavazó pártválasztók preferenciáira is a stabilitás jellemző: a Fidesz-KDNP támogatottsága ebben a közegben is szilárd

Az eredmények szerint a kormányzó pártok előnye továbbra is jelentős, a teljes népesség körében a választópolgárok 33 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re egy most vasárnap tartandó voksoláson.

A második helyen továbbra is a szocialista párt és a Jobbik áll fej fej mellett, előbbi 11, utóbbi 10 százalékkal. A teljes népesség körében a Demokratikus Koalíció (DK) támogatottsága 5 százalék, az LMP-é 4 százalék, míg az Együtt továbbra is 1 százalékon áll. Más pártokra a válaszadók 5 százaléka voksolna, míg a bizonytalanok aránya enyhén csökkent 31 százalékra.

A kutatást végzők szerint a biztos szavazó pártválasztók preferenciáira is a stabilitás jellemző: a Fidesz-KDNP támogatottsága ebben a közegben is szilárd, 48 százalék voksolna a pártszövetségre.

Az MSZP és a Jobbik a biztos szavazó pártválasztók 19-19 százalékát tudhatja maga mellett. A DK-t a biztos szavazó pártválasztók 5 százaléka választaná, az LMP-t 4 százalékuk. Az Együtt ebben a közegben is 1 százalékon áll, más pártokra pedig a biztos szavazó pártválasztók 4 százaléka szavazna – tették hozzá.

A kutatás március 29. és április 4. között készült, ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

forrás: magyaridok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Beindult a Soros-birodalom gépezete a kormány ellen

Baj van: A baloldal le akarja bontani a magyar határzárat