in ,

A baloldal még nem tudja eldönteni, hogy sok, vagy kevés ember halt-e meg tavaly a járvány miatt – Teljes ellenzéki káosz a kommunikációban – De a hibás minden esetben a „Zorbán”

A statisztika pedig világosan beszél

Sokadszorra bebizonyosodott, hogy liberálisnak lenni maga a totális káosz és ostobaság. Liberálisnak lenni maga a következetlenség és az illogikus gondolkodás.

 

  1. A járvánnyal kapcsolatos egyik ellenzéki tézis: Orbán Viktor miatt meghalt 12 ezer ember.
  2. A járvánnyal kapcsolatos másik tézis: felesleges a lezárás, mert a tavalyi halálozási arány alig 1%-al volt több, mint 2019-ben.

 

 

Az egyes pontban felvázoltakat az ellenzék hajtogatja, Momentumtól DK-ig. E logika alapján a Zorbán elhozta a vírust egyenesen Kínából, majd elterjesztette egész Európában és nagyon sokan meghaltak. Nem, nem a vírustól halnak meg az emberek, hanem Orbán Viktortól. Illetve szerintük a rossz védekezéstől.

 

A kettes pontban leírtakat pedig a baloldali értelmiségi hajtogatja, pl. Hont András. Szerinte ugyanis alig volt 1%-al nagyobb a tavalyi halálozási arány a 2019-eshez képest, ezért az ország bezárása, lezárása totális hiba, hiszen tönkremegy a gazdaság. Most akkor mégsem haltak meg olyan sokan?

 

 

Na most ideje lenne eldönteni, hogy melyik verzió a valóság nálatok?

 

Esetleg arra gondoltatok, kedves baloldaliak, hogy nem Orbán Viktor miatt halt meg 12 ezer ember, hanem a vírus miatt, valamint a tavalyi, alig emelkedő halandósági arány azért nem változott, mert mondjuk jó volt a védekezés és nem is olyan rossz a magyar egészségügyi helyzet, illetve a magyar kormány, az Operatív Törzs és a többi szerv, meg az egészségügy jól és összehangoltan működik? Ezt a verizót is ki kéne próbálni, elvtársak.

 

mindenszo.hu

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Végre! Gulyás Gergelynek elege lett! Pert indít két baloldali propagandalap ellen

Döbbenet – Betiltanák az ukránok a magyar himnuszt