in

73 milliárd Ft, és nem stadionra! – Elrajtolt a 73 milliárdos hajdúsági vasútfejlesztés

Jelentősen növekedő sebesség és tengelyterhelés válik lehetővé Püspökladány és Ebes között, a beruházás hamarosan Debrecen térségében is megindul.

Letették a 31,25 kilométeres Püspökladány-Ebes vasútvonal fejlesztésének alapkövét Hajdúszoboszlón. A nettó 73,5 milliárd forintos beruházásban a pályaépítési munkákat és a biztosítóberendezést a V-Híd Építő Zrt. és az R-Kord Kft. kivitelezi.

A Budapestet, Debrecent és Záhonyt összekötő 100-as vonalon legutóbb a Szolnok-Szajol (6,4 km) és a Szajol-Püspökladány (67,7 km) vonalat újították fel. Budapest és Püspökladány között 2011-től és 2015-ig összesen 120 milliárd forintból valósult meg fejlesztés. A most elindított projekt folytatása a Debrecenig hiányzó 7,5 kilométer lesz, melynek már elindult a kivitelezői közbeszerzése, a munkái jövő év elején indulhatnak.

Mit érint a fejlesztés?

A NIF Zrt. közleményéből kiderül, a Püspökladány-Ebes szakaszon 160 km/h sebességű és 225 kN (kilonewton) tengelyterhelésű közlekedésre alkalmas, kétvágányú pálya épül át a szükséges közműkiváltások elvégzésével.

A képre kattintva galéria nyílik – képek: NIF Zrt.

A projektben megtörténik

  • Kaba, Hajdúszoboszló, Ebes vasútállomások vágányhálózatának korszerűsítése,
  • a kényelmes be- és kiszállási lehetőséget biztosító, 55 cm magasságú állomási peronok létesítésével,
  • peronaluljárók, liftek, perontetők építésével, akadálymentesítéssel.
  • A fejlesztés részeként megújulnak az elektronikus biztosítóberendezési, összevont vasúti forgalomirányítási, távközlési és utastájékoztatási, vagyon- és tűzvédelmi, térfigyelő rendszerek is.
  • A szintbeni átjárók korszerűsítése mellett különszintű vasúti-közúti keresztezés jön létre Kaba állomás bejárati részén, melyhez közúti csomópontot alakítanak ki a 4-es főúttal.
  • Zajvédő falak is épülnek Hajdúszoboszlón és Ebesen.
  • Az állomások mellett összesen 109 P+R és 213 B+R parkoló létesül.

Egy-két év múlva megjelennek a nagyobb sebességre képes új kocsik

Az alapkőletételen a fejlesztés jelentőségét az érintett városok szemszögéből Bodó Sándor, Hajdú-Bihar megye országgyűlési képviselője összegezte. „Kaba állomás iparvágány hálózattal rendelkezik, ami gazdasági jelentőséggel bír, Hajdúszoboszló turisztikai vonatkozása miatt elengedhetetlen, hogy a pályaudvar jó első benyomást nyújtson az ideérkezőknek a városról. Ebes a Debrecenhez legközelebb eső állomás, itt a napi bejárás feltételei fognak nagymértékben javulni a fejlesztésnek köszönhetően.”

A hétfői eseményen az NFM államtitkára, Mosóczi László emlékeztetett, a magyar kormány 2020-ig 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút korszerűsítését. A munkák során összesen 900 kilométer hosszú vasúti pályát korszerűsítenek, egy-két év múlva már megjelennek az új kocsik a vonalakon.

(magyarepitok.hu)

Nem stadion – 15 milliárd forintból fejlesztik Heves megyét

Három centrumkórház, 28 társkórház és számos szakrendelő újulhat meg összesen 700 milliárd forintból.