in

Három centrumkórház, 28 társkórház és számos szakrendelő újulhat meg összesen 700 milliárd forintból.

Így folytatódik az Egészséges Budapest program

Három centrumkórház, 28 társkórház és számos szakrendelő újulhat meg összesen 700 milliárd forintból.

Kilenc szakrendelő fejlesztésére 18,5 milliárd forintot biztosít a kormány az Egészséges Budapest Program keretében – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön.

A többi közt a váci és a ceglédi kórház járóbeteg-szakellátását, a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézetet, valamint a fővárosi XII. kerületi és a nagykátai szakrendelőt újítják fel. Ez azonban csak egy része annak a fejlesztési koncepciónak, amely alapján megújítják a Budapesten, illetve a központi régióban élők egészségügyi infrastruktúráját.

 

A sürgősségi ellátást helyezik a fejlesztések középpontjába

A központi költségvetésből erre a célra eddig több mint 70 milliárd forintot különítettek el, de a tervek szerint ennek tízszeresét költik majd el három centrumkórház, 28 társkórház, illetve szakrendelők építésére, felújítására, műszercserékre – hangsúlyozta Ónodi-Szűcs Zoltán. Erre azért van szükség, mert az ország többi részében uniós pályázatok útján korábban 500 milliárd forintot költöttek erre a célra, de a fővárosban és környékén erre nem állt rendelkezésre EU-s forrás.

Elmondta azt is, hogy ezek a beruházások a korábbiaktól eltérően másfél év alatt kidolgozott szakmai koncepció szerint történnek. A koncepció egyik legfontosabb rendező elve a sürgősségi ellátás biztonságosabbá tétele, mivel most a mentőszolgálatnak rendkívül bonyolult szabályrendszer szerint kell végeznie feladatát. Ónodi-Szűcs Zoltán fókuszpontként a betegbiztonság és a betegelégedettség növelését jelölte meg.
(magyarepitok.hu)

73 milliárd Ft, és nem stadionra! – Elrajtolt a 73 milliárdos hajdúsági vasútfejlesztés

Puskás Imre: A világ egyik legbiztonságosabb országa Magyarország