Az Index nagy vágya
„Tönkreverte a baloldal a Fideszt Zuglóban” – üvöltötte címlapján főhírként tálalva az Index azt az időközi választást, amelyen 790 szavazatot kapott a közös baloldali jelölt, míg a Fidesz indulója 404 darab voksot gyűjtött be. A napos, ámde kissé szeles vasárnapon végül a részvételre jogosultaknak alig negyede ment el szavazni, melynek eredményeképpen továbbra is baloldali képviselő tölti be azt a helyet, amit eddig is, az eltűnt Sápi Csaba helyett immár Bitskey Bence lesz önkormányzati képviselő.
Mindeközben tartottak Budapesten egy másik időközi önkormányzati választást, ott viszont a Fidesz jelöltje, Sántha Péterné nyert, az MSZP és a DK által támogatott Dopeman, vagyis Pityinger László ellen. Kicsit szerényebb címmel, és hátravontabb helyen, de erről is beszámolt az újdonsült Simicska-portál, amely nem győzte az olvasó szájába rágni: „Ha az ellenzék egy jelöltet indított volna, a számok alapján akár nyerhettek volna”. Először az „ellenzék” helyett a „baloldal” kifejezést használták, később módosítottak. (Talán Simicska miatt ciki lett volna a Jobbikot lebalozni?)
A baloldali összefogást oly nagyon óhajtó Index gondolatmenete Kocsis Máté mondandója után került a helyére. Amikor a józsefvárosi polgármester megkapta a kérdést, hogy mi lett volna, ha összefog a baloldal. Szavai szerint nem lehet azokat (a baloldali szavazatokat) összeadni, aki egy kétgyermekes evangélikus lelkészre szavaz, az nem szavaz Pityinger Lászlóra és ez fordítva is igaz.
Persze ettől még a reménykedni – akár az Indexnek is – lehet.
forrás: magyaridok.hu