Parászka Boróka újból bebizonyította, hogy fáj neki az, ami nemzeti. Most éppen a nemzeti összetartozás szimbolikus megjelenési formái ellen kelt ki magából és próbálja azokat magával rántani a materializmus és nemzetietlenség mocsarába. A Trianon emlékművekkel, Wass Albert szobrokkal és rovásírásos feliratokkal van baja. Szerinte ezek nem többek olcsó, felesleges giccseknél, teátrális kellékeknél, amivel szerinte a magyar kormány a nemzetegyesítés jegyében telerakta a Kárpát-medencét.
Az éleslátású kritikus persze a nemzetkáromlástól sem riad vissza, célja a megbotránkoztatás. Halált megvető bátorsággal gúnyolódik a nemzet Trianon utáni érzéseit, fájdalmát egyik legjobban megfogalmazó, a kommunisták és liberálisok által is üldözött erdélyi írón, a nemzet békediktátum általi szétszakítottságán és a „kerti pottyantósokra jutó rovásírásos feliratokon”.
Ebben a legszebb és a magyarság toleranciáját bizonyítandó, hogy ezt nyugodtan megteheti, semmiféle retorziótól nem kell tartania. Legfeljebb amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Abban nem vagyok biztos, hogy ez máshol, más népek nemzeti érzéseinek rendszeres, szisztematikus sértegetése esetén ugyanígy lenne. Vannak a környékünkön olyan népek, amelyek a magyaroknál hevesebb vérmérsékletűek és ahol az ilyen magatartást különösebben nem díjazzák.
Egyébként Borókának azzal is baja van, hogy a magyarok lakta terület nagy kiterjedésű és azért, hogy egy anyaországi eljusson a Székelyföldre, vagy fordítva, bizony sokat kell utazni. Ehhez hozzátartozik a sok órás vonatozás, autózás, néha átszállás is és a repülőjáratok terek és járatok penetrációja sem olyan, amilyen egyébként lehetne. Ezen bizony változtatni kell, ebben egyetértünk. Jó lenne, ha lennének Kárpát-medencét keresztül-kasul átszövő autópályák és gyorsvasutak és lenne sokkal több használható repülőtér és közvetlen járat. Ugyanakkor Boróka azt is beláthatná, hogy ezek hiányáért nem Magyarország a felelős és mi már megépítettük a határig az autópályákat és az átkelőket, gyorsvasút építésben és repülőjáratok támogatásában is gondolkodunk és cselekszünk is.
Az meg szintén elfogadhatatlan, hogy valaki a nemzeti összetartozást csak a találkozások intenzitásában, „gyakorlásában” méri. Trianon előtt is sokat kellett utazni, ami lényegesen hosszabb ideig is tartott, ha valaki Barótról, vagy Marosvásárhelyről éppenséggel Sopronkőhidára akart eljutni, mégsem jutott eszébe a nemzeti egység érzésének kétségbe vonása. Bizarr, egyenesen furcsa, hogy valaki a nemzeti egységet távolságban, kényelemben és pénzben képes csak mérni és ezek szerint nem érzi és nem is érti a „haza a magasban” fogalom jelentését. Egy biztos, az ilyen gondolkodású emberekből nem lesznek nemzeti hősök és szobraikkal sem kell majd egyszer telerakni a Kárpát-medencét.
Csak egy dologra lennék még kíváncsi Parászka Borókával kapcsolatosan. Szerinte mit kellene tenni a nemzettel? Vajon az volt-e a jó, ami Trianonban történt és a nemzethez úgy kellene-e viszonyulni, ahogy azt a kommunisták és liberálisok tették? Az is érdekes kérdés, hogy boldogabb lenne-e akkor, ha már nem kellene vagy nem is lehetne magyar nemzetben gondolkodni és azzal foglalkozni? Addig is, amíg ezekre a kérdésekre választ kapunk, és addig is amíg a román rendőrség megnevezi a jeddi pancser levélszavazás-diverzió elkövetőit a kutya ugat, a karaván halad!
(Zsigmond Barna Pál)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
