in ,

Visszatértünk – A PolgárPortál közösségi oldala a jogtalan büntetés után újraindult

A tegnapi napon, a Facebook központja érezhetően politikai okok miatt, sorozatos névtelen és rosszindulatú feljelentések nyomására egy napra lekapcsolta a PolgárPortál Facebook oldalát

Kedves Barátaink, Olvasóink!

A tegnapi napon, a Facebook központja érezhetően politikai okok miatt, sorozatos névtelen és rosszindulatú feljelentések nyomására egy napra lekapcsolta a PolgárPortál Facebook oldalát. Az eltelt nap során többször éltünk panasszal és minden fórumon tiltakoztunk, a 24 órás tiltást azonban nem tudtuk hamarabb megszüntetni, így csak ma reggel állt helyre az oldal.

Először is szeretnénk megköszöni olvasóink biztató leveleit, támogatásukat. Külön köszönet illeti a magyar sajtó „tisztességes részét”, amely közösen állt ki mellettünk és a sajtószabadság mellett. Köszönet a Pestisrácok.hu-nak, a Tutiblognak, a 888.hu-nak, a Demokrata szerkesztőségének és a Mandinernek, illetve hála a Mindenszó szerkesztőinek és minden más olyan oldalnak, amelyek ebben az időben is osztották cikkeinket.

Felháborító, és elfogadhatatlan, hogy egy virtuális kommunikációs térben, ahol a szolgáltatásért és a reklámokért is fizetünk, ilyen durva, politikai véleménydiktatúra működjön, illetve ennyire álszent módon cenzúrázzák a híreket, véleménycikkeket. Különösen megdöbbentő az a tény, hogy a PolgárPortál – akár csak a 888.hu –, mint a Médiahatóságnál bejegyzett, a médiaalkotmányt aláíró és elfogadó, a médiaetikát mindig követő oldal esetében történnek politikai alapú letiltások.

Az eltelt időben, minden benyújtott panaszunkra egy-egy újabb poszt levételével válaszolt a Facebook; a cenzúra nyomait természetesen rögzítettünk, fényképeztünk, máris készülve egy estleges jogi vitára. Mindenképpen beszédes az a tény is, hogy az utolsó jelentett cikk, amely miatt végül oldalunkat lekapcsolták, Juhász Péter kínos ügyeiről szólt. Ezen tartalmakat információink szerint más helyütt is feljelentés-sorozat ért, így a Facebook azok mindegyikét törölte. Ezzel bizonyossá vált, hogy igenis akadnak olyan politikusok, akikről nem lehet írni a közösségi oldalon. Mindamellett igen meglepő volt az a pillanat is, amikor a tiltás időszaka alatt olyan levelet kaptunk, amely arról tájékoztatott, hogy egy 2016-os posztunk is törlésre került – utólag.

De az ügy itt nem ért véget. A sajtószabadságért továbbra is küzdeni fogunk, továbbra is megalkuvás nélkül képviseljük a konzervatív, keresztény, polgári értékrendet, és szolgáljuk olvasóinkat!

A PolgárPortál szerkesztősége

(polgarportal.hu)

A HVG bérkommentelői is akasztanának

MI: a többség szerint nagy probléma az illegális migráció