Támogatás
péntek, február 14, 2025
Támogatás
Támogatás

Vidnyánszky újra megszólalt: Vidnyánszky: a kilépő SZFE-tanárok cserben hagyták a diákokat

0 megjegyzések 2 megtekintés

Több mint húsz sztrájkoló tanár mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, cserben hagyva ezzel a diákokat, akiket korábban az oktatásuk folytatásáról „biztosítottak” – írta meg a Magyar Nemzet. Vidnyánszky Attila, ez egyetemet irányító alapítvány kuratóriumi elnöke a lapnak arról beszélt, hogy csupán vasárnap jutott el hozzájuk a hír, a péntekig sztrájkoló tanárok úgy tettek, mintha maradnának.

„Látszik az, hogy micsoda gépezet működik a háttérben itt, Magyarországon és külföldön is” – mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila annak kapcsán, hogy a tanárok nyolcvan százalékának a pénteki felmondását csupán vasárnap kapta meg az intézmény vezetősége. A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke szerint akik felmondtak, azoknak nem a diákok számítanak, őket csupán eszközként használják. „Pár hónappal ezelőtt megfogalmaztuk, hogy a leggonoszabbul akkor fognak eljárni a tanárok, ha úgy csinálnak, mintha maradnának az SZFE-en, és a februári évkezdés első napján mondanak fel. A döntésük ehhez van igazítva annak érdekében, hogy megnehezítsék a mi dolgunkat” – hangsúlyozta Vidnyánszky.

 

(mandiner.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.