in ,

Végre! – Vahornék már csak az interneten gyűlölködhetnek!

Elég baj ez is

A Hír Tv-ben végbement villámgyors vezetőváltás utáni események is emlékeztettek arra, nem múlik el nap, hogy Orbán Viktor egy szűk hete elhangzott tusványosi beszéde ne kerülne elő rendszeresen a különböző médiumokban, akarva akaratlanul is kiemelve a beszéd korszakos jelentőségét. Olyannyira, hogy az ellenzéki oldal józanabb elemzői is rendre elismerik ennek súlyát, jövőbe mutató jellegét. Ha tetszik, Orbán megadta a jövő évi EP választásokra való felkészülés alaphangját, középpontjában a keresztény kultúra melletti kiállással, a bevándorlásellenességgel, a keresztény családmodell támogatásával.

Talán tudják ők is, hogy nincs igazuk. Tisztában vannak vele, hogy Orbán jót tesz a magyarokkal és Európa népei is ezt várják tőle. De a már-már elmeháborodásig feszülő, önsorsrontó gyűlölet nem engedi felülkerekedni bennük a józan észt.
Talán tudják ők is, hogy nincs igazuk. Tisztában vannak vele, hogy Orbán jót tesz a magyarokkal és Európa népei is ezt várják tőle. De a már-már elmeháborodásig feszülő, önsorsrontó gyűlölet nem engedi felülkerekedni bennük a józan észt.

Nem véletlenül volt kénytelen a kormánypártisággal nehezen vádolható ATV több műsora is elismerni Orbán politikai teljesítményét. Utalhatok például a full-liberális elemző, Tóth Csaba megfogalmazására, aki „nagyívű, összeszedett beszédként” minősítetteazt. Sajnálkozva hozzátette, hogy hasonló minőséget nem érdemes elvárni az ellenzéki politikusoktól, mert nem is lenne kitől. Egy másik műsorban a miniszterelnököt szintén szívesen és gyakran szapuló újságíró, Bíró Marianna a beszéd zsenialitásáról beszélt, amelyet nehéz lenne tagadni. Szemlátomást nem esett jól neki a kormányfő dicsérete, de szavai hitelességének megőrzése érdekében kénytelen volt figyelembe venni a valóságot. A századvéges politológus, G. Fodor Gábor azonban nyugodtan mondhatta: ami szívén, az a száján. „Ez egy forradalmi beszéd volt, amely az elit hatalmának kétségbe vonásán alapul” – szögezte le a politológus, hozzátéve: „Tusványossal meg lehet alapozni az európai forradalom programját, ami mögött komoly szövetség áll Salvinitől, Közép-Európáig, Ausztriától Bajorországig.”

Ebbe a lényegében konszenzusos elemzői hangulatba rondított bele a Hír Tv-ben azóta ajtón kívülre penderített Szabadfogás című műsor stábja, amelynek öt munkatársa a Magyar Hang szerkesztőségében felvett videón igyekezett tovább tocsogni a műsor szellemtelenségének posványában. Szerencsére már csak az interneten. Konok Péter például Tusványossal kapcsolatban tömören leszögezte: „Ez egy szar beszéd volt!”Reménykedett továbbá abban, hogy Orbán Viktor nem kompetens Európa jövőjének megszabásában, viszont ha mégis, akkor eláshatjuk magunkat. A Pintérnek született, „magyarosított” nevén Vahorn András még undorítóbb arcát mutatta! Rasszista, náci tempóban cigányozott, hitlerezett – mert nekik ugye a balliberális oldalon ezt is szabad, ráadásul a gyomra is beveszi az ilyesmit – kijelentve: „Számomra Orbán Viktor Európa Farkas Flóriánja.” Aztán, hogy fokozza a tempót, a kormányfőt Hitlerhez hasonlította, aki „a saját népét be tudta hülyíteni, de másokat nem annyira.”

Nem akarom kommentálni ezeket az undorító szövegeket. Talán tudják ők is, hogy nincs igazuk. Tisztában vannak vele, hogy Orbán jót tesz a magyarokkal és Európa népei is ezt várják tőle. De a már-már elmeháborodásig feszülő, önsorsrontó gyűlölet nem engedi felülkerekedni bennük a józan észt. Pedig

általában igaz, hogy nem lehet a végtelenségig elnyomni magunkban a jóságot. Konokék azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy kivételek legyenek. Feltéve, ha van bennük akár egy szemernyi jó is.

Épp ideje volt elvenni tőlük a tévés nyilvánosságot, hogy aljas nemzetellenességük, öncélú gyűlölködésük ne szennyezhesse tovább az emberek lelkét.

Mocsokra ugyanis senkinek sincs szüksége. A fentebbi példák mutatják, lehet ellenzéki nézetekért küzdeni kulturált módon is.

(forrás: Horváth K. József, leander.blogstar.hu)

Álhírekkel próbálták lejáratni a rendőrséget – Nem jött össze!

A Hír Tv régi libsi nézői komcsizzák a Fideszt