in ,

Végre egy jó hír! Fekete-Győr és Varju is repülhet a parlamentből – A varjak már csak ilyenek: repülnek

MINDKETTEN VÁDLOTTAK, HA JOGERŐSEN ELÍTÉLIK ŐKET, MEGSZŰNHET KÉPVISELŐSÉGÜK

Az alaptörvény és az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény is kimondja: bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt nem lehet tovább képviselő. Az új Országgyűlésben két baloldali képviselő, Fekete-Győr András és Varju László okkal tarthat a jogerős elmarasztalástól, ami képviselői státusuk végét jelentené.

 

Az alaptörvény és az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény értelmében az, akit jogerősen elítél a bíróság bűncselekmény elkövetéséért, nem lehet tovább képviselő.

Az újonnan felálló Országgyűlésnek két olyan képviselő is tagja lesz, aki már vádlottként lesz honatya.

A magyar törvények ugyanis azt önmagában nem büntetik, ha egy országgyűlési képviselő gyanúsított, majd vádlott lesz, ilyenkor csupán az illető mentelmi jogát kell felfüggesztenie a legfőbb ügyész javaslatára a mentelmi bizottságnak, majd az Országgyűlésnek.

Ez történt Varju László, a szocialistáktól a Gyurcsány-pártba távozott országgyűlési képviselő esetében is. Varju már a Demokratikus Koalíció alelnökeként lett gyanúsított, majd vádlott.

 

A Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene. Varju egyike volt azon baloldali képviselőknek, akik 2018-ban betörtek a közmédia Kunigunda útjai központjába, hogy élő adásban szerepeljenek, a biztonsági őrök azonban megakadályozták ezt. A vádban szereplő bűncselekményekből kettő − a súlyos testi sértés és a garázdaság vádja − ehhez az ügyhöz kapcsolódik. Az MTVA székházánál zajló, 2018. decemberi, baloldali tüntetések során az egyik alkalommal

Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, később a földre feküdt, majd az egyik őr lábát elkapta és kihúzta. Az őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A választás rendje elleni bűntettet a vád szerint Varju László még 2018-ban, egyéni jelöltként követte el:

egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek pénz ígért, ha visszalépne az ő javára, a férfi azonban ezt elutasította.

 

A másik vádlott új országgyűlési képviselő, Fekete-Győr András. A vád szerint vádlott-társa, Szarvas Koppány Bendegúz egyszerű momentumos párttagként,

Fekete-Győr pedig a párt elnökeként támadt 2018-ban a rendőrökre egy Kossuth téri tüntetésen. A vádhatóság videófelvétellel bizonyítja is, hogy valóban törvénysértő módon, agresszívan léptek fel az egyenruhások ellen.

 

Fekete-Győr Andrásra társtettesként csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kéri a vádhatóság.

Elmarasztaló jogerős ítélet esetén a mentelmi bizottság mondja ki az elítélt képviselő összeférhetetlenségét, amit az Országgyűlés hagy jóvá, ami után pedig megszűnik az érintett képviselői jogállása.

 

(Szemán László János, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Élő adásban nézheti minden magyar Jakab Péter teljes politikai megsemmisülését – Remek műsor lesz

A magyarok is üzennek Csányinak: a rezsicsökkentés jó!