Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Vége! A kígyó megy? Februárra eldől Gyurcsány sorsa

3 hozzászólás 1,3K megtekintés

Február első hétvégéjén tartja soron következő tisztújító kongresszusát a DK, ahol az is eldől, Gyurcsány Ferenc marad-e a Demokratikus Koalíció elnöke. Korábban ugyanis többen is bejelentkeztek a párt vezetésére.

Január végén, illetve február első hétvégéjén tartja tisztújító kongresszusát a Demokratikus Koalíció – értesült a Magyar Nemzet.

Lapunk információi szerint

a párt elnökségének javaslata alapján január 28-án, reggel 8 órakor ül össze a kongresszus, határozatképtelenség esetén pedig február 2-án gyűlnek össze a DK-s párttagok.

A tisztújító kongresszuson megválasztják a párt tisztségviselőit, így az elnökség személyeiről is döntenek. Napirendre kerül a DK idei költségvetése, az etikai, valamint a felügyelő bizottság beszámolója, de a párt alapszabályának módosítása is szerepel a napirendi javaslatok között.

A legérdekesebb része a DK tisztújításának nyilván az,

marad-e Gyurcsány Ferenc a párt elnöke,

az idei kongresszus előtt ugyanis többen is bejelentették, hogy indulnak a tisztségért.

Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, kihívója Gyurcsánynak Abd El Rahim, a DK VIII. kerületi elnöke, aki szerint a pártelnök nem találja a választ Magyar Péterre, nincs politikai innováció, jelentős az elégedetlenség a párton belül.

– Az elmúlt időszak hirtelen szelei megzavarták a kapitányt és az egész vezetőséget. Zátonyra futtatták a hajónkat, és teljesen tanácstalanok – fogalmazott Abd El Rahim, aki szerint egy erős baloldalt kell létrehozni,

a megújuláshoz viszont Gyurcsánynak mennie kell, egyébként 2026-ban megsemmisülés vár a DK-ra.

A dolog szépséghibája, hogy tavaly decemberben Abd El Rahimot garázdaság és kábítószer birtoklása vétség gyanújával hallgatták ki, miután részegen egy budapesti lakóházban randalírozott, szervezetében pedig az alkohol mellett THC-t, azaz kábítószer nyomait találták.

Gyurcsány másik kihívója Török Miklós, a párt makói embere, aki a DK szociáldemokrata karakterét kritizálja, ami szerinte kudarcot vallott.

Török Miklós azzal is érvelt, hogy új embereket, új gondolatokat, tapasztalatokat kellene beengedni a pártba, amit azonban – mint fogalmazott – akadályoz a párt jelenlegi döntési és választási szabályzata, amely belterjessé és irányíthatóvá teszi a tisztújítási folyamatot.

Minden próbálkozás ellenére szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferencet nem lehet elmozdítani a pártelnöki székből, de – miként Nagy Ervin elemző lapunknak korábban elmondta –, az, hogy ilyen feszültségek vannak a DK-ban, komoly üzenet Gyurcsány Ferencnek.

– Ilyen még nem volt a párt történetében, pláne nem ennyire nyíltan, hiszen a DK eddig fegyelmezett párt volt, nem vitték ki a problémákat a közösségi média színterére, ami egy intő jel – mondta Nagy Ervin, aki szerint

Gyurcsány Ferenc nélkül nincs DK, ahogy DK sincs Gyurcsány Ferenc nélkül. Ez egy szimbiózis, ezért nem valószínű, hogy a jelenlegi pártelnök leváltható.

Kitért arra is, hogy a mostani kihívók a Gyurcsány Ferenc által megálmodott identitást is támadják, ami egy párton belüli erős kritika a pártvezetésnek.

– Gyurcsány szociáldemokrata irányt hirdetett meg annak ellenére, hogy a párthoz köthető kör sosem volt szociáldemokrata, mindig is neoliberális gazdaságpolitikát képviselt, ami ellentétes a szociáldemokrata felfogással – érvelt Nagy Ervin, jelezve, hogy a DK lejtmenete Magyar Péter megjelenése mellett ennek a hiteltelen identitásnak is köszönhető.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk, tönkre akarja tenni a mindenszo.hu-t!

 

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
3 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése
gilmar jr suarez
gilmar jr suarez
29 napok ezelőtt

Éljen a KÁMMENIZMUS A BOLSEVIZMUS !! Éljenek a kámmenisták , a bolsevisták , a RÁKOSIK a CSERMANEK-KÁDÁROK !! Éljen a padlás söprés , az internálás !!

gilmar jr suarez
gilmar jr suarez
29 napok ezelőtt

Éljenek a CENZOROK…Éljen a CENZÚRA !! Vessünk véget a SZÓLÁS és VÉLEMÉNY SZABADSÁGNAK !!

Árpád PappD
Árpád Papp
27 napok ezelőtt

Feri lejön a hegyről
Beveri 1ből!!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

3
0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.