Támogatás
péntek, május 30, 2025
Támogatás
Támogatás

Vége! A főpolgármester beismerte, hogy csődbe vitte a fővárost

0 megjegyzések 44 megtekintés

Amikor szóba került Budapest pénzügyi helyzete, a főpolgármester azt mondta:

A város pénzügyi helyzetéről sokat beszéltünk a műsorban, ez a béka segge alatt van.

 

De hova tűnt a pénz?

Miközben Karácsony Gergely a kormányt okolja Budapest kivéreztetéséért, Tarlós István 214,2 milliárd forintos megtakarítással adta át a főváros vezetését 2019-ben a baloldali főpolgármesternek.

Ráadásul a főváros adóbevételei azóta számottevően növekedtek, ugyanis

2021-ben húszmilliárd, tavaly harmincmilliárd forinttal, idén pedig 76,4 milliárd forinttal több az iparűzési adóból származó bevétele Budapestnek a korábban tervezetthez képest.

 

Nagy homály a mikroadományos ládikák körül

A műsorban Karácsony Gergely egy gondolatra kitérhetett az állítólag mikroadományokból finanszírozott baloldali kampány ügyére is, de a főpolgármester semmi érdemlegeset nem tudott mondani. Viszont kifejezetten furcsállta, hogy több kollégájánál is házkutatást tartottak a hatóságok.

Az ügyről korábban összevissza tudott csak nyilatkozni a főpolgármester. Ahogy korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, Karácsony Gergely 2021-ben még jól ismerte, akik az előválasztási kampányát támogatták, többükkel személyesen is beszélt.

Két évvel később, amikor büntetőeljárások sora indult meg a mikroadományok kapcsán, a politikus már azt mondta, hogy fogalma sincs, kik adtak pénzt a kampányára.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.