in

Varga Mihálynak kellett helyre tennie a gülüszemű MSZP-s Tóth Bertalant

Amíg a baloldali kormányok csak beszéltek a nyugdíjemelésről, a kormány azt meg is valósítja.

„Olvasom, hogy Tóth Bertalan a nyugdíjak leszakadásával riogat. Tekintsünk el most attól ténytől, hogy egy olyan párt vezetőjeként beszél, amely a legnehezebb időkben vette el a 13. havi nyugdíjat, vizitdíjat vezetett be, háromszorosára emelte a gáz árát, duplájára az áram árát, nyugdíjadót is terveztek, majd mindezeket követően csődbe vitték az országot. 

Nézzük inkább a számokat:

  1. A nyugellátási kiadások 2021-ben meghaladják a 4000 milliárd forintot. Ez több mint 1000 milliárd forinttal magasabb összeg, mint a baloldali kormányzás idején.
  2. A baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítését idén megkezdtük, az első ütemmel 79 milliárd forintot folyósítottunk a nyugdíjasoknak. Jövőre a 2. ütem kifizetésére már 160 milliárd forintot biztosít a költségvetés, és a következő években is folytatjuk a 3., majd 4. ütem kifizetésével.
  3. 2024-ig a 13. havi ellátás teljes visszaépítésével az átlagnyugdíjak 72%-kal nőnek a 10 évvel ezelőttihez képest.
  4. A magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, ennek köszönhetően idén lehetőség nyílik minden korábbinál magasabb összegű nyugdíjprémium kifizetésére is. A gazdaság növekedésétől függően ennek összege a 100 milliárd forintot is meghaladhatja. Ilyenre a baloldali kormányzás alatt nem volt példa.
  5. Szemben a baloldali kormányokkal, a vártnál magasabb inflációtól is megvédjük a nyugdíjasokat, ezért idén két alkalommal (júniusban és novemberben) nyugdíj-kiegészítésre is számíthatnak, amely összességében 26 milliárd forintot jelent.

Egy dologban egyetértünk Tóth Bertalannal: a nyugdíjakat tovább kell emelni.

A különbség az, hogy amíg a baloldali kormányok csak beszéltek róla, a jelenlegi kormány ezt meg is valósítja.”

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Fricz Tamás nagyon kiakadt: a DK indul a legtöbb körzetben. Hogy történhetett meg ez a gyalázat?

Az afgán nő most boldog és élvezkedik: nem lesz atlétikai stadion!