in

Varga Mihály: Egyre többen dolgoznak, egyre jobban megéri a munka – Harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség

Ennyi

Egyre többen dolgoznak, egyre jobban megéri a munka

 

2010 óta harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség, az adócsökkentéseknek és béremeléseknek köszönhetően egyre több pénz marad a munkavállalóknál, a reálbérek több mint öt éve töretlenül emelkednek – a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden a munka ünnepe alkalmából kiadott közleményben kiemeli: a történelmi bérmegállapodással jelentősen nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér és a tavalyihoz hasonlóan idén év elején is kimagasló, 10 százalék feletti volt a reálbér-emelkedés.

A nemzeti kormány céljai változatlanok, a teljes foglalkoztatás mellett azon dolgoznak, hogy a gazdasági növekedés eredményét a munkavállalók is egyre inkább érezzék. A folyamatosan növekvő béreket a közszférában megvalósult béremelések, az adócsökkentések, valamint a gazdasági konjunktúra is segíti – írták.

Dolgozók az ünnepségen a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő, pótkocsikat és gépjármű felépítményeket gyártó Budamobil-Cargo Járműipari és Szolgáltató Kft. kalocsai üzemében 2018. február 23-án – képünk illusztráció (MTI Fotó: Ujvári Sándor)Dolgozók az ünnepségen a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő, pótkocsikat és gépjármű felépítményeket gyártó Budamobil-Cargo Járműipari és Szolgáltató Kft. kalocsai üzemében 2018. február 23-án – képünk illusztráció (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

2010 elejéhez képest 56 százalékkal voltak magasabbak a családi kedvezmény nélkül számított nettó bérek 2018 elején. Ezzel párhuzamosan a reálbérek is több mint 32 százalékkal, a családi adókedvezmények beszámításával több mint 38 százalékkal emelkedtek nyolc év alatt. A növekvő bérek és a munkából élők számának dinamikus növekedése a magyar gazdaság fellendülését érdemben támogatja, a költségvetés egyensúlyának megőrzése mellett – közölték.

A négyszázalékosnál nagyobb GDP-növekedés a keresetek további emelkedését vetíti előre, ami a foglalkoztatottak számának bővülésével párhuzamosan az életszínvonal töretlen javulását eredményezheti a következő időszakban – olvasható az NGM közleményében.

(forrás:www.hirado.hu)

Párizs, 2018 május. 1 – Lángokban a város (videó)

15 000 ember előtt avatták boldoggá Brenner János vértanút – 30 késszúrással ölték meg a kommunisták