Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Varga Judit szerint a magyar baloldal egyre inkább veszélyezteti a jogállamiságot hazánkban

0 megjegyzések 6 megtekintés

A fősodortól eltérően gondolkodók megregulázására használnák a jogállamiság kérdését az Európai Unióban – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Varga Judit, aki szerint fel kell hívni a figyelmet az uniós kettős mércére. Az igazságügyi miniszter egyébként úgy véli, hogy nem árt, ha figyelnek a jogállamiság európai bajnokai, mert ha valami veszélyezteti a jogállamiságot, akkor azok a magyar baloldal elmúlt hetekben tett kijelentései.

Varga Judit az interjúban kifejtette, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás Magyarország ellen, nem más, mint

Egy erős politikai szándék, hogy azokat a tagállamokat, amelyek olyan fontos kérdésekben, mint a családok, a nemzeti szuverenitás vagy a migráció a fősodortól eltérően gondolkodnak, beállítsák a sorba. Ahogy azt már többen ki is mondták, ehhez a jogállamiság kérdését eszközként használják, és minden fronton támadnak. Először próbálkoztak a hetes cikkellyel, de nem jártak sikerrel. Ezután a költségvetési források kifizetéséhez kapcsolták volna a kérdést. Ezt a bombát tavaly decemberben hatástalanítottuk, és az uniós bíróság előtt van az ügy. Most pedig már a jogállamisági jelentések kerültek előtérbe

Varga Judit abszurdnak tartja, hogy az Európai Parlament perrel fenyegeti az Európai Bizottságot, ha nem tesz gyorsan lépéseket hazánkkal szemben a jogállamiság kérdésében. Ezzel kapcsolatban az igazságügyminiszter hangsúlyozta,

Ezért végzetes ötlet az ellenzék által támogatott Európai Egyesült Államok létrehozása. A jogállamiság megszűnne Európában, és mindent a nyers politikai akarat, az EP bevándorláspárti többsége határozna meg

A kudarcokkal teli uniós vakcinabeszerzés kapcsán Varga elmondta, hogy

Megkérdeztem egy nyugat-európai minisztertársamat, hogy miért nem rendelnek ők is keleti vakcinát. A válaszából az derült ki számomra, hogy fontosabb nekik „jó európainak” tűnni, mint a saját állampolgáraik egészségének védelme. Olyan nyomás van egyes tagállamokban a politikusokon, hogy még egy egyértelműen elrontott konstrukciót is védenek és sikeresnek neveznek. Önmagát csapja be az EU, hiszen elszakadt a nemzetállamok és azok polgárai életének valóságától

Az interjúban szó volt még a pedofilellenes törvénycsomagról, amelynek egyértelmű üzenete, hogy ha bárki a gyermekek ellen követ el bűncselekményt, a legnagyobb szigor vár rájuk. A kormány az egyszülős családok esetében is segítséget próbál nyújtani, a gyakorlatban felmerülő problémákra megoldást találni. 

Varga Judit szerint,

A végrehajtás kulcskérdés ezen a területen, mert gyakran fordul elő, hogy a megítélt tartásdíjat nehéz behajtatnia egy olyan egyedül maradt szülőnek, aki a munka mellett minden idejét a gyerekek nevelésének szenteli. Együtt dolgoztunk Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter csapatával, és elértük például, hogy a végrehajtók ezentúl kiemelten kezeljék ezeket az igényeket. Ebben az esetben, azt hiszem, bevált, hogy az igazságügyet és a családok támogatását is egy-egy családanyára bízták a kormányban

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.