Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Üzenet Gyurcsánynak: mi lesz, ha a nagy befogadásoddal egy idő után „ellakják tőlünk Magyarországot”? Hm, Feri? Mi lesz?

0 megjegyzések 2 megtekintés

Nézzük Ferit, mit írt:

 

Az egykori miniszterelnök újabb olyan Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben arra utal, hogy kormányzásra készülnek. A posztban egyúttal reagált Orbán Viktor szombati, Tusnádfürdőn elmondott beszédére is: „Orbán Magyarország tragédiája. Belehalunk, ha így marad” – kezdte bejegyzését. Majd azzal folytatta, hogy „páriák leszünk. Erkölcstelen nemzet. Senkik a valakik földjén.” „Tegnapi náci szövege kiír bennünket a becsületes népek világából” – jelentette ki a DK-s politikus.

„Vérem nem különb más ember vérénél”

Ezt követően arról értekezett, hogy „magyarok vagyunk. Szeretjük magyarságunkat”.

De vérem nem különb más ember vérénél. Földem a Teremtő földje, ki szeret mindeembert. Ember nem ura embernek. Ki ura és nem szolgája akar lenni népének, az nem vezetőnk, hanem ellenfelünk”

– tette hozzá.

„Készüljünk egy másik útra”

„Aki vele tart [Orbánnal], a semmibe megy. 

Mi készüljünk egy másik útra”

– zárta gondolatait Gyurcsány Ferenc, utalva arra, hogy kész a visszatérésre.

 


 

Eddig Feri hülyesége.

Nem különbek a hódítók, mi, Feri? Mi lett volna, ha Hunyadi János is így gondolta volna, és keblére öltelte volna a törököt? Megmondom, Feri: abba a magyarok belepusztultak volna.

Rajtunk is maradtak később vagy 150 évet, majdnem oda is vesztünk, Feri!

De ez nyilván téged nem zavar, mert Te ilyen hülye vagy, és ostoba.

Függöny

 

 

mindenszo.hu

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.